Tim Perks 58 éves, jelenleg a DICK’S Sporting Goods üzlettervezési és -dizájn alelnöke Pittsburghben. Húsz évet töltött el a Nike-nál, mielőtt 2024-ben egy nagyszabású szervezeti átalakítás következtében elbocsátották. Mindössze négy hónappal később már új vezető pozícióban dolgozott. Az alábbiakban megosztja azokat a stratégiákat, amelyek segítségével gyorsan talpra állt.
Az elbocsátás előtt már lépett
Két évtizedet töltöttem a Nike-nál különböző kiskereskedelmi dizájn pozíciókban, legutóbb az üzlettervezési részleg vezető igazgatójaként dolgoztam. A vállalat nem először ment át szervezeti átalakuláson az évek során – amikor a 2020 óta működő növekedési stratégia lelassulni látszott, éreztem, hogy a karrierlehetőségeim szűkülnek.
Még az elbocsátásom előtt elkezdtem együttműködni egy tapasztalt karriercoach-csal, aki kifejezetten idősebb felsővezetőkkel foglalkozik. Nem volt biztos, hogy elveszítem az állásomat, de felkészültem mindkét eshetőségre. A coachommal közösen feltérképeztük, mit képviselek szakmailag, és stratégiát dolgoztunk ki a következő lépésekre. Ennek első kézzel fogható eredménye a LinkedIn-profilom teljes megújítása volt – ez lett a személyes márkaépítés kiindulópontja.
A kapcsolati hálóm volt a legértékesebb tőkém
A coaching folyamat részeként módszeresen végigvettem a húsz év alatt kialakult szakmai kapcsolataimat. Listát készítettem arról, ki milyen típusú vezető, milyen a kapcsolatom velük, és hogyan járulhatnak hozzá az álláskeresésemhez. Két évtized alatt rengeteg emberrel futottam össze – köztük olyanokkal, akik korábban a Nike-nál dolgoztak, majd más márkákhoz igazoltak át.
Ezeket a kapcsolatokat csoportokba rendeztem, majd személyesen kerestem meg mindegyiküket – általában egy kávé vagy egy pohár bor ürügyén – hogy megosszák velem gondolataikat a továbbiakkal kapcsolatban. Az egyik ilyen alkalmi beszélgetés különösen gyümölcsözőnek bizonyult: egy régi ismerősömnek azt mondtam, hogy nem állást keresek, csupán tanácsot szeretnék kérni a karrierem következő fejezetéhez. Ennek ellenére interjúra hívott.
Tudtam, mennyit érek – és nem adtam alább
Az 50-es éveimben sem kellett kompromisszumokat kötni a fizetési elvárásaimat illetően. A coaching során rájöttem, hogy valójában alulfizetett voltam a Nike-nál, és egy váltással jelentősen növelhetném a bevételemet. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy aki elhagyja a céget, majd visszatér, az nagyobb esélyű béremelésre, mint aki évtizedeket tölt el egy helyen.
Soha nem hagytam, hogy az életkorom gátnak tűnjön a szememben. A tapasztalataimat és a megszerzett tudásomat nem tehernek, hanem versenyelőnynek tekintettem. A Nike-nál eltöltött két évtized egyfajta márkamenedzsment-doktorátusnak felelt meg – ez adta azt az önbizalmat, amellyel felkészülten és magabiztosan vágtam bele az álláskeresésbe. Tudtam, mit tudok, és bíztam benne, hogy megtalálom azt a céget, amely ezt értékeli.
2024 szeptemberében – mindössze négy hónappal az elbocsátásom után – alelnökként kezdtem el dolgozni a DICK’S Sporting Goodsnál. A döntés azonban komoly személyes áldozattal is járt: feleségemmel el kellett adnunk portlandi otthonunkat, és az ország másik végébe, Pennsylvaniába költöztünk – egy városba, ahol egyik sem gyökerezett.
Forrás: www.businessinsider.com
