Üzleti 4ed

Kategória: Gyermeknevelés

  • Önállóságra neveltem 3 éves lányomat – ma magabiztos 5 éves

    Önállóságra neveltem 3 éves lányomat – ma magabiztos 5 éves

    Körülbelül 15 hónappal ezelőtt megszületett a második gyermekem. Ahogy közeledett a szülés időpontja, élénken eszembe jutottak az újszülöttkorral járó álmatlan éjszakák és a káosz. Párommal pontosan tudtuk, mire számítsunk, ezért előre felkészültünk a változásra.

    Úgy döntöttünk, hogy mielőtt megérkezik a baba, megtanítjuk lányunkat önállóbban boldogulni. Különösen fontosnak éreztük ezt arra az időszakra, amikor párom visszatér a munkába, és nekem egyszerre kell majd figyelnem az újszülöttre és az óvodáskorú kislányomra.

    Először az öltözködést tanítottuk meg neki

    Lányom közel 4 éves volt, amikor öccse a világra jött. Mindig is határozott és ügyes kislány volt, és ezt az erősségét szerettük volna kamatoztatni. Tisztában voltunk azzal, hogy fizikailag és érzelmileg egyaránt érett arra, hogy megértse: a baba időnként több figyelmet igényel majd.

    Így hát lépésről lépésre kezdtük el a felkészítést.

    Elsőként az öltözködést vettük célba. Türelmesen néztük – olykor fogva tartott lélegzettel –, ahogy megtanulta felhúzni a leggingst, megtalálni a pulóver nyak- és ujjkivágásait, sőt idővel még a harisnyanadrágot is képes volt egyedül felvenni. Hamarosan már maga állította össze a napi öltözetét, ami óriási segítséget jelentett, amikor reggel az ordítozó újszülöttet kellett a babakocSiba pakolnom az óvodai menet előtt.

    Ezután a fogmosás következett: megtanulta egyenletesen tartani a kezét, rákenni a fogkrémet a kefére, majd alaposan leöblíteni. Nem sokkal később már a haját is egyedül akarta megbolygatni – beállt a hálószobai tükör elé, és szorgalmasan átfésülte az óvodai kalandok után összekuszálódott haját.

    Egyre önállóbbá vált

    Hónapról hónapra egyre több mindent intézett el önállóan. Ha szomjas volt, kiment a konyhába, fogott egy poharat, és megtöltötte vízzel – ha nem ért fel a csaphoz, egy széket tolt oda. Ha megéhezett, maga tett össze egy kis nasit.

    Hamarosan rájöttünk, hogy az önállóság nemcsak nekünk könnyítette meg az életét, hanem lányunknak is sokat adott. Az új készségek elsajátítása és a feladatok sikeres elvégzése láthatóan erősítette az önbizalmát. Még nyitottabbá vált, könnyedén talált barátokra a játszótéren, és szempillantás nélkül vészelte át, ha valamilyen új foglalkozásra vittük.

    Egy váratlan pozitív hatás is megmutatkozott: mivel képes önmaga ellátni magát, szinte sosem vezeti le a frusztrációját a kisöccsén. Persze néha látom egy pillanatnyi bosszankodást a szemében, ha a kisfiú szétrombolja a kirakósát vagy összetép egy rajzát – de soha nem tölti ki rajta.

    Sokat fektetünk a lányunkkal közös időbe: játszunk, könyveket olvasunk, és mindig keresünk valami szórakoztató és fejlesztő programot. Ugyanakkor ő maga is tud egyedül rajzolni, kitalált játékokat játszani vagy televíziót nézni. Nem igényli, hogy minden percben mellette legyünk.

    5 évesen igazán magabiztos

    Lányom most 5 éves, és az általános iskola első évét járja. Saját maga viszi az iskolatáskáját – amit sok idősebb gyerek sem tesz meg.

    Minden reggel az osztályterem ajtajánál rengeteg szülőt látok, akik aggódva lézengnek a tanáró körül, miközben csemetéjük a lábukba kapaszkodik, és nehezen engedi el őket. Mi egy nagy öleléssel búcsúzunk, majd a kapuból nézzük, ahogy lányunk magabiztosan és egyedül sétál be az osztályába.

    Könny szökik a szemembe, ha belegondolok, hogy egyszer majd egyetemre megy vagy az első munkahelyére indul. De ha így halad tovább, teljesen felkészülten fog szembenézni a nagy világgal, amikor eljön az ideje. Készsége, önbizalma és lelki ereje azt mutatja, hogy nem fél a kihívásoktól.

    Forrás: www.businessinsider.com

  • 8 éves fiam maga szervezi a találkozóit – és ez mindent megváltoztatott

    8 éves fiam maga szervezi a találkozóit – és ez mindent megváltoztatott

    8 éves fiam, Ben már két éve rendszeresen felhívja az osztálytársait, hogy játszódélutánokat szervezzen velük. Hatévesen kezdte, és azóta sem állt le. Nem vár arra, hogy én írjak az anyukáknak – fogja az osztálynévsort, megkeresi a telefonszámot, és egyszerűen felhív mindenkit, akit meg szeretne hívni.

    Miután egyeztet a barátjával, én lépek közbe, és a részleteket a szülőkkel tisztázom. Ben közben habozás nélkül beszél bárkivel – legyen az apa, nagymama vagy éppen a barát maga. Látni őt ebben a folyamatban ráébresztett arra, milyen ritka lett manapság a gyerekek önálló társas élete.

    A szülők túl sokat intéznek a gyerekek helyett

    A mai gyerekkorban szinte minden szülői kézben van. Mi szülők írunk egymásnak, mi szervezzük a programokat, mi emlékezünk a születésnapokra, mi vesszük az ajándékokat, és mi koordinálunk minden társas eseményt az elejétől a végéig. Azt mondjuk, önálló gyereket akarunk nevelni, mégis legtöbbször mi vagyunk a titkáraik, naptárkezelőik és közvetítőik.

    Ben természeténél fogva kezdeményező típus. Érettebb sok kortársánál, bár ezt sokan figyelmen kívül hagyják a kora miatt. Maga választja meg a ruháját, elrakja a holmiját, segít a mosással és kipakolja a mosogatógépet. Szeret felelősséget vállalni. Otthon bőven van idő olvasásra, alkotásra és társasjátékozásra. A képernyőhasználatot minimálisra szorítjuk, és sokkal több időt töltünk a szabadban. Szentjánosbogarak után fut a barátaival, szaladgál, és olyan tevékenységeket csinál, amelyekhez nincs szükség egyetlen stimuláló eszközre sem.

    Nehéz kérdéseket teszek fel a gyerekemnek

    Aktívan jelen vagyok Ben életében, elsősorban a közös beszélgetéseken keresztül. Kemény kérdéseket teszek fel neki, és arra ösztönzöm, hogy mélyen gondolkodjon, ne fogadjon el mindent kritika nélkül. Bizonyos dolgokban hagyom, hogy ő vezessen – például a vacsora egyes fogásainál vagy a szociális tervek kialakításánál –, de nem mindenben. Ha rosszul viselkedik, azonnali és határozott következmény jár érte.

    Amikor Ben játszódélutánokat szervez, az én feladatom is az lesz, hogy a szülőkkel való kapcsolatot ápolom. Fontos, hogy a többi szülő tudja: nyíltan beszélhet velem. Ez az egész csak akkor működik, ha valódi, kölcsönös kommunikáció van – nemcsak a gyerekek, hanem a családok között is.

    Bizonyos szempontból tényleg Ben személyes titkáraként funkcionálok. Néha a barátai az én telefonomon keresik, és ilyenkor azonnal váltok – felnőttes hangnemből átmegyek egy kedves, gyermekközpontú hangra, miközben a kis tárgyaló éppen teniszedzést vagy találkozót próbál szervezni. Ezek a pillanatok meghatóak. Ezek a gyerekek próbálkoznak. Megtanulják, hogyan kezdeményezzenek, ahelyett hogy mindig a szülőkre várnának.

    Ben ezt a készséget már a játszódélutánokon túl is alkalmazza. Egyezteti a jiu-jitsu edzőpartnereivel az edzésidőpontokat, teniszmeccseket szervez a kortársakkal, és közben olyan praktikus dolgokat is elsajátít, mint a telefonszámok megjegyzése, a körzetszámok értelmezése vagy a csoportos hívások alapjai.

    Az önállóság kihívásokkal is jár

    Bennek reggel ébredés után azonnal lendülete támad, és nyomban felhívná az összes barátját. Meg kellett tanítanom neki a telefonos illemszabályokat: nem mindenki vár hívást reggel 7-kor, és egyetlen nem fogadott hívást sem kell négy további követni két órán belül. Létezik szociális magabiztosság, és létezik szociális érzékenység – mindkettőre szükség van.

    Ben szívesen készít kézzel írott születésnapi lapokat csomagolópapírból otthon, és maga csomagolja be a barátainak szánt ajándékokat is. Vásárlásnál néha adok neki egy bankkártyát meghatározott keretösszeggel, és hagyom, hogy ő válasszon.

    Az első igazán emlékezetes lapot a legjobb barátjának, Marknak készítette. Mark édesanyja üzent nekem, hogy Ben reggel, még az iskolakezdés előtt csúsztatta be a lapot Mark padasztaljára. Ez nemcsak kedves gesztus volt, hanem teljesen önakaratú lépés – Ben maga gondolt rá, és megvalósította felnőtt segítség nélkül.

    A gyerekek barátsága a szülők életét is gazdagítja

    Azt gondolom, a szülők alábecsülik, mekkora hatással van gyerekeik társas élete a sajátjukra. Ben révén az én baráti köröm is bővült. Az ő barátságain keresztül mélyültek el az én kapcsolataim más szülőkkel. Ami egy játszódélutánnal vagy egy rövid beszélgetéssel indul, az idővel valami sokkal jelentősebbé válhat. Ezek a kapcsolatok lassanként olyan érzést keltenek, mintha egy kiterjesztett család lennének – nem formálisan, nem erőltetetten, hanem természetesen. Több átfedés, több bizalom, több nyitottság, több közös élet.

    Ez praktikus szempontból is előnyöm volt. Az erősebb közösségi kapcsolatok mindenre kihatnak. De ami még fontosabb: az életünk gazdagabbá, kevésbé elszigetelté vált. Több a közös program, több az idő a szabadban, több az őszinte, spontán kapcsolat emberek között, akik ismerik és figyelik egymást.

    Ő azért még mindig gyerek

    A szülői hozzáállás hajlamos két véglet között ingadozni: vagy mindent mi irányítunk, vagy teljesen magára hagyjuk a gyereket. Én valami közbülső utat keresek: meg akarom adni Bennek és a lányomnak is azt a képességet, hogy cselekedjenek, miközben teret hagyok a gondolkodásra és az önreflexióra.

    Ezek a mostani szokások egyszer felnőttkori készségekké érnek: kezdeményezőkészség, bizalomépítés, határok tisztelete, és annak megértése, hogy az önállóság és a közösség nem egymás ellentétei, hanem éppen egymást erősítő alapok.

    Forrás: www.businessinsider.com