Üzleti 4ed

Kategória: Külföldön élni

  • Japánba költöztem: életem jobbá vált, de vannak kihívások

    Japánba költöztem: életem jobbá vált, de vannak kihívások

    Tavaly év végén elhagytam Kanadát, és egyéves munkavállalási vízummal Japánba költöztem. Az elmúlt hét hónap alatt Tokióban, Oszakában és Kumamotóban is éltem, és még több várost tervezek felfedezni az év hátralévő részében. Összességében boldogabb vagyok, mint otthon voltam – ugyanakkor az új életnek megvannak a maga nehézségei is.

    Az előnyök: miért szeretek Japánban élni?

    Alacsonyabb megélhetési költségek

    Az egyik legkellemesebb meglepetés a mindennapi kiadások csökkenése volt. Az élelmiszerek, a bérleti díj és az éttermi étkezések egyaránt megfizethető áron elérhetők. Oszakában például egy nagyobb csirkecsomagért nagyjából feleannyit fizetek, mint amennyibe ugyanez Kanadában kerülne. Az alapvető élelmiszerek – tojás, kenyér, tej – szintén olcsóbbak, bár a gyümölcsök esetében ez nem mindig igaz.

    Az éttermi élmények szintén pozitívan leptek meg: a férjemmel együtt körülbelül 20 kanadai dollárért fogyasztunk el kiváló minőségű vacsorákat, miközben Kanadában ugyanez az összeg egyetlen személyre sem lett volna elég – a borravalót nem is számítva. A lakhatás terén is érzékelhető a különbség: Oszakában egy kétszobás Airbnb-t bérlek valamennyi rezsiköltséggel együtt, és ez mégis kevesebbbe kerül, mint ottawai lakásom volt, ahol a fűtés, az internet és a lakásbiztosítás még mind külön tételt jelentett.

    Kiváló tömegközlekedés

    A japán vasúthálózat az egyik legnagyobb pozitív változás a mindennapjaimban. A vonatok tiszták, csendesek, könnyen átláthatók, és ami a legfontosabb: pontosan közlekednek. A viteldíjak megtávolság-alapúak, így a rövidebb utazások valóban olcsóbbak. Oszakából rendszeresen kirándulok Kiotóba és Kóbéba, és ezek a körutazások általában mindössze 15 kanadai dollárba kerülnek. Ráadásul az ablakból látható hegyvidéki tájak sem rontanak a hangulaton.

    Lenyűgöző gasztronómia

    Igazi gasztronómiai élménnyé vált az itteni élet számomra, mivel az evés mindig is fontos szerepet játszott a mindennapjaimban. Felkerestem trendinek számító helyeket éppúgy, mint apró, szinte ismeretlen helyi éttermeket. A tonkatsu, a ramen, a marhakari és a mini pudingos képviselőfánk a személyes kedvenceim közé kerültek. Meglepő módon még az olyan ismert láncok japán változatai is – mint a McDonald’s vagy a Starbucks – sok esetben finomabbnak bizonyultak, mint amihez Kanadában szoktam. A választék, a minőség és az árak kombinációja egyszerűen verhetetlen.

    A kihívások: ami nehezebb, mint vártam

    A távolság a szerettektől

    A legnagyobb nehézséget az jelenti, hogy ilyen messze vagyok a családomtól és a barátaimtól. A videóhívások és üzenetek természetesen segítenek, de nem pótolják a személyes jelenlétet – a 13 órás időkülönbség ráadásul még a kommunikációt is megnehezíti. Fájdalmas volt lemaradni az otthoni eseményekről: új éttermek nyitásairól, egy zenei fesztiválról, sőt Ottawa még egy Guinness-rekordot is megdöntött a világ leghosszabb shawarma kategóriájában. Ugyanakkor sokat segít, hogy a férjem végig mellettem van ebben a kalandban.

    Kisebb lakások és hiányzó termékek

    Otthon tágas konyhában főztem, teljes méretű sütővel és négy égővel. Az itteni lakásokban ezzel szemben sokszor csak egy-két főzőlap, egy mikrohullámú sütő és egy rizsfőző áll rendelkezésemre, ami komoly kreativitást igényel a főzés terén, és számos kedvenc receptemről le kellett mondanom. Nehézséget okoz az is, hogy egyes, Kanadában megszokott termékek – például a bevált dezodorom vagy a göndör hajhoz használt formázószerem – nem kaphatók itt. Amikor elfogytak, a látogató családtagokkal hozattam belőlük utánpótlást.

    Barátságkötés nem egyszerű

    Kanadában természetes volt, hogy boltban sorban állva megszólítottam az előttem állót, vagy egy véletlen találkozásból ismeretség alakult ki. Japánban az emberek kedvesek és udvariasak, de a spontán kapcsolatteremtés jóval ritkábban fordul elő. Ennek részben én magam vagyok az oka: a japán nyelvtudásom még fejlesztésre szorul, és mivel folyamatosan városokat váltok, nincs lehetőségem munkán, iskolán vagy közös hobbin keresztül mélyebb barátságokat kialakítani. A jövőben tudatosabban fogok törekedni arra, hogy az ígéretes találkozásokból valódi kapcsolatok szülessenek.

    Összegzés

    Hét hónappal a költözés után elmondhatom: Japán sok szempontból jobb életet kínál számomra, mint amit Kanadában éltem. Az alacsonyabb megélhetési költségek, a kiváló közlekedés és a csodálatos gasztronómia mind hozzájárulnak a boldogságomhoz. Ugyanakkor a távolság, az alkalmazkodás és a kapcsolatépítés kihívásai emlékeztetnek arra, hogy az expat-lét nem mindig könnyű – de megéri.

    Forrás: www.businessinsider.com

  • 8 éve élek az olasz Alpokban – nem mindig nyaralás

    8 éve élek az olasz Alpokban – nem mindig nyaralás

    Ha megkérdezik tőlem, miért választottam az Aosta-völgyet új otthonom helyszínéül, a legtöbben azt feltételezik, hogy egy helyi férfiba szerettem bele, vagy megszállott sírajongó vagyok. A valóság azonban egészen más: maga a táj és a vidék varázsa fogott meg teljesen.

    Courmayeur-t, a kis alpesi kisvárost 2018-ban fedeztem fel magamnak. Éppen betöltöttem a negyvenet, a házasságom véget ért, és otthagytam az állásomat Edinburghban. Kimerülten, elveszetten és megtört szívvel úgy éreztem, ideje kilépni a megszokott kerékvágásból. Egy olaszországi autós körutazás a mentett kutyámmal, Annie-vel tökéletes megoldásnak tűnt arra, hogy kicsit felrázzam az életem.

    Az út első szakaszára anyukám is csatlakozott. Szenvedélyes túrázóként ő javasolta, hogy álljunk meg ebédelni egyik kedvenc hegyivárosában, az olasz Alpokban. A hely nyugodt, hiteles légköre azonnal megfogott – de akkor még eszembe sem jutott volna, hogy nyolc évvel később állandó lakójaként fogom itt tölteni az életem.

    Courmayeur mindig hazaérkezést jelentett

    Az út hátralévő részét Olaszország felfedezésével töltöttem, majd visszatértem észak felé, és szinte ösztönösen megálltam Courmayeur-ben egy rövid látogatásra. Néhány nap két hétre nyúlt, majd néhány hónapra, miután találtam egy megfizethető, szezonon kívüli bérlakást, és úgy döntöttem, maradok. Az eredeti háromhónapos szerződést aztán egy egész évre hosszabbítottam meg.

    A csend, a kék égbolt és a lenyűgöző tájak tartottak vissza. Imádtam, hogy a mindennapi kutyasétákon már perceken belül magányos természetben találtam magam, elképesztő kilátással körülvéve. Emellett a város elhelyezkedése is praktikus: néhány óra autóút választ el Milánótól, Turuntól és Genftől, így a barátaim és a családom könnyen felkereshetnek, én pedig bejárhatom Európa más szegleteit.

    Közel egy évnyi courmayeur-i tartózkodás után rövid időre visszautaztam Skóciába. Még nem voltam biztos benne, hol szeretnék véglegesen letelepedni. Ám amikor visszahajtottam a kisvárosba, olyan erős hazaérkezés-érzés fogott el, hogy azonnal elindítottam a tartózkodási engedély megszerzéséhez szükséges folyamatokat.

    Az alpesi élet árnyoldalai, amelyekről senki sem beszél

    Az első év során rájöttem, hogy egy ilyen festői alpesi üdülőhelyen egész évben élni gyökeresen különbözik attól, mint ott nyaralni. Courmayeur lakossága általában körülbelül 3000 fő, de a téli síidényben és a nyári csúcsszezonban a város megtelik turistákkal. A torlódás a szűk utcákban, a lakásbérlés nehézsége és a magas bérleti díjak mind olyan tényezők, amelyekkel szembe kell nézni.

    A holtszezonban viszont mintha kihalna a város. A hétvégi házak bezárnak, az éttermek leengedik a rolót – ez a lassúbb tempó nekem kifejezetten jól esik, de aki a pezsgő városi forgataghoz szokott, annak megrázó lehet az átmenet.

    A nyelvi akadály szintén komoly kihívást jelentett. Az olasz tudásom szégyenletesen lassan fejlődött, és még az egyszerű hétköznapi párbeszédek is szorongással töltöttek el kezdetben. A helyiek mindig udvariasak és segítőkészek voltak – sokan a turizmusban dolgozók közül angolul is kommunikálnak –, de természetesen időbe telt, mire a szoros közösség tényleg befogadott.

    A megélhetési költségek sem elhanyagolhatók: a téli fűtési számlák például jóval magasabbak, mint amire Skóciában számítottam. Szerencsére otthonról dolgozom, de ismerek szezonális munkásokat, akik hosszú munkaidővel, kevés szabadnappal és alacsony bérrel küzdöttek.

    Mégis megéri itt élni

    A nehézségek ellenére egy pillanatig sem bántam meg a döntésemet. Az itt töltött évek megerősítettek abban, hogy számomra a természet, a közösség és a belső nyugalom fontosabb, mint a státusz vagy a nagyvárosi élet. Természetesen a költözés önmagában nem old meg minden problémát, de a megfelelő helyen megtaláltam azt a teret, amelyre szükségem volt, hogy feldolgozzam a nehézségeimet.

    Megnyugtató érzés olyan helyen élni, ahol az évszakok szabják meg az élet ritmusát. Télen síelek, tavasszal és ősszel a szomszédok krumpli- és almatermését segítek betakarítani, nyáron hegyi menedékházakig túrázok és gleccservizű tavakban úszom.

    A helyi közösségem egy részét élethosszig itt élő helyiek, másik részét néhány külföldi alkotja – mindannyian bővítették a szemléletmódomat. Csodálom a szállodai dolgozók, a felvonókezelők és a hegyi vezetők elhivatottságát, és jólesik látni, ahogy a kiégett nagyvárosi emberek újra rátalálnak az életörömre ezen a helyen.

    Megtanultam, hogy az olasz hegyvidéki élet magával hozhat csodálatos természetet, lassabb tempót és értékes közösséget – de türelmet, rugalmasságot és önismeretet is megkövetel. Láttam olyanokat, akik ideköltöztek, majd hamarosan el is mentek, mert a valóság nem egyezett az elvárásaikkal.

    Nekem azonban pontosan erre volt szükségem. Az élet itt nem tökéletes, de minden alkalommal, amikor a kutyámmal kilépek a hegyi ösvényre a falu felett, egy egyszerű, mély megelégedettség tölt el.

    Forrás: www.businessinsider.com