Üzleti 4ed

Címke: expat élet

  • Szerelem miatt költöztem külföldre 40-es éveim végén

    Szerelem miatt költöztem külföldre 40-es éveim végén

    Hosszú távú kapcsolatban éltem, amikor elhagytam Indiát, és Ausztriába költöztem a párom után. Négy évvel korábban találkoztunk, amikor az egyik legszenvedélyesebb tevékenységemet végeztem – Airbnb-élménytúrák vezetőjeként mutattam be utazóknak Indiát. Azonnal megtaláltuk egymással a közös hangot. Két évvel később, a pandémia kellős közepén lettünk élettársak.

    A vízumügyek elintézése után végül megérkeztem Ausztriába. A legtöbb ember, aki ilyen lépésre szánja el magát, a húszas éveiben teszi ezt – én a negyvenes éveim végén álltam ennek a változásnak az előtt. Nem volt könnyű döntés: akkorra már egy New York-i ügynökségnél tartalomkészítőként dolgoztam karrierem csúcsán, és egy általam mélyen szeretett városban építettem fel az életem.

    Sokan azt mondták, hibát követek el. Ma azonban – egy pandémia alatti költözés, egy teljesen új kultúrába való beilleszkedés, egy idegen nyelv megtanulása és a karrierem újjáépítése után – egy olyan életet élünk, amelyet mindketten szeretünk.

    A kapcsolatunk még erősebbé vált

    Az Ausztriába való átköltözés a pandémia miatt rendkívül lassú folyamat volt. Az országhatáron átívelő költözések amúgy is tele vannak bürokratikus akadályokkal, a járvány pedig mindezt tovább bonyolította.

    Ennek ellenére alaposan felkészültünk, és minden jogi követelménynek eleget tettünk. A bizonytalansággal együtt való szembenézés nemcsak megerősítette a döntésünkbe vetett hitünket, hanem közelebb is hozott minket egymáshoz. Ez az időszak megedzett minket, és olyan belső erőt adott, amelyre a következő évek során szükségünk lett.

    Az otthon nem egy hely, hanem amit közösen megteremtesz

    Az egyik legnehezebb feladat az volt, hogy több mint negyven év felhalmozott tárgyait egyetlen bőröndbe sűrítsem. Ez a folyamat megmutatta, mi az, ami valóban számít, és mi az, amitől meg lehet válni.

    Amikor megérkeztem Ausztriába, a párom dolgai még dobozokban álltak az új otthonunkban. Az én bőröndöm csatlakozott hozzájuk, majd közösen pakoltunk ki mindent. Úgy rendeztük be az otthonunkat, hogy az mindkettőnk személyiségét tükrözze – és ebben a folyamatban vált az a ház valódi otthonná.

    Újrakezdeni soha nem késő

    A későbbi életkorban való költözés egyik legnagyobb kihívása, hogy mindent elölről kell felépíteni. Nem csupán az olyan nagy léptékű dolgokat, mint az új otthon berendezése vagy az álláskeresés, hanem az apróságokat is – például azt, hogyan működik a helyi tömegközlekedés, vagy hogyan kell boldogulni egy ismeretlen ország bürokráciájával.

    Én is újraépítettem az egész rendszert a nulláról: bankszámlát nyitottam, osztrák telefonszámot igényeltem – mindezt a párom hatalmas támogatásával. Önálló nőként meg kellett tanulnom sebezhetőnek lenni, és segítséget kérni, amikor szükségem volt rá.

    Egy új nyelven gondolkodni életet változtat

    A németet már a költözés előtt elkezdtem tanulni, de most először kerültem olyan osztályterembe, ahol egy diák sem tudott angolul. Mégis megtanultunk kommunikálni egymással. A felnőttoktatási nyelvtanfolyam fantasztikus emberekkel hozott össze a világ minden tájáról, akik szintén új életet kezdtek valahol. Velük együtt tanulni nemcsak a nyelvtudásomat fejlesztette, hanem sokkal jobb kommunikátorrá is tett.

    A karrier nem a helyszínhez, hanem a tudáshoz kötődik

    Az egyik legnagyobb veszteség, amellyel egy ilyen váltás jár, a megszerzett szakmai identitás elhagyása. Lemondtam a New York-i ügynökségnél betöltött vezető tartalomstratégiai pozíciómról, és hátrahagytam az indiai bestsellerszerzői múltamat is.

    A digitális világ azonban segített megőrizni mindkét identitásomat. Munkáltatók helyett ügyfeleket kerestem, és a tapasztalataimat felhasználva tartalomstratégiai tanácsadóként kezdtem el dolgozni cégeknek szerte a világon. Utazási íróként követtem a szenvedélyemet, és megjelentett az első verseskötetem is.

    A személyes kapcsolati háló felbecsülhetetlen értékű

    A párommal meglévő mély kötelék nem pótolhatta az otthon hagyott barátokat és a családot. A fiatalabb korban való kivándorlással ellentétben én négy évtized alatt építettem fel ezeket a barátságokat – ez egy pótolhatatlan veszteség volt.

    Az első barátaim a párom barátai lettek, de az egyik legjobb döntésem az volt, hogy csatlakoztam egy helyi könyvklubhoz. Ez nemcsak az olvasási szokásaimat tartotta életben, hanem lehetőséget adott arra is, hogy hasonló érdeklődésű emberekkel ismerkedjek meg.

    Gyökereket és szárnyakat egyszerre kell őrizni

    Meg kellett találnom az egyensúlyt a két ország között, amelyet most otthonomnak nevezek. India történelme és kulturális hagyományai ma is mélyen élnek bennem. Ugyanakkor sok mindent megszerettem az osztrák életből is. Volt vendéglátói tapasztalatomat felhasználva az osztrák történelembe, kultúrába, gasztronómiába és hagyományokba is ugyanolyan lelkesedéssel merültem bele. Az új hazám elfogadása segített abban, hogy valóban otthon érezzem magam itt is.

    Forrás: www.businessinsider.com

  • 7 kultúrsokk, amit Németországban élve tapasztaltam

    7 kultúrsokk, amit Németországban élve tapasztaltam

    2022 júliusában végre valóra vált az álmom: férjemmel együtt Európába költöztünk. Az esküvőnk után nem hagyományos nászajándéklistát állítottunk össze – ehelyett szinte mindenünktől megszabadultunk. Eladtuk, elajándékoztuk vagy kidobtuk a legtöbb holminkat, beleértve az autóinkat is, amelyektől az indulás előtt két nappal váltunk meg.

    Néhány bőrönddel és két macskánkkal érkeztünk Németországba – egy olyan országba, ahol korábban egyikünk sem járt. Már az első napokban szembesültünk azzal, hogy mennyire más az élet itt, mint az Egyesült Államokban. Az alábbiakban összegyűjtöttem azt a hét dolgot, amely a legjobban meglepett bennünket.

    1. A legtöbb helyen nincs légkondicionáló

    Egy hétórás repülőút, majd háromórás autóút után hat emelet lépcsőn kapaszkodtunk fel a düsseldorfi lakásunkba – és hamar kiderült, hogy a légkondicionáló Németországban szinte ismeretlen fogalom. A nagy, billenthető ablakokon nem volt szúnyogháló, csak fémredőny, így a macskák miatt nem nyithattuk ki teljesen azokat.

    Hamar kialakítottunk egy rutin: reggel lehúztuk a redőnyöket, hogy a hőség ne hatoljon be, éjjel pedig felgördítettük, hogy beengedjük a hűvös levegőt. Rengeteg vizet ittunk, jeget tettünk a macskák tálkájába, kerültük a sütő használatát, és beszereztünk egy álló ventilátort. Megdöbbentett, hogy Németországban mindössze a háztartások egynyolcada használ légkondicionálót – nekünk azonban nem volt más választásunk, mint alkalmazkodni.

    2. Sok bérleményben nincs felszerelt konyha

    Lakáskeresés közben szembesültem azzal a furcsa szokással, hogy a német bérlakások többségében egyáltalán nincs konyhai felszerelés: sem hűtő, sem sütő, sem szekrények, sem mosógép, sem mosogatógép. Általában csak egy üres helyiség fogad néhány csatlakozási ponttal.

    Ennek hátterében az a hagyomány áll, hogy a bérlők általában magukkal viszik a konyhai berendezéseket, vagy eladják azokat az utánuk költözőknek. Ez egyrészt lehetővé teszi a személyre szabott otthon kialakítását, másrészt a bérbeadónak sem kell berendezésekre költenie, és a bérlők is hosszabb ideig maradnak egy helyen.

    3. A tömegközlekedés kiemelkedően jól működik

    Massachusettsben nőttem fel, ahol az autó elengedhetetlen volt a mindennapi élethez – vonatot csak a Bostonba való ingázáshoz használtam. Bár Németországban megszereztük a jogosítványt, az elmúlt négy évben egyszer sem ültem volna autóba. Több német városban is laktunk, és mindenhol könnyen és kényelmesen el tudtunk jutni tömegközlekedéssel – ez számomra igazi kinyilatkoztatás volt.

    4. Vasárnap zárva vannak az üzletek

    Vasárnap érkeztünk Németországba, és már az első napunk tanulságos volt: a legtöbb bolt, köztük az élelmiszerboltok is, zárva tartottak. Ételrendelő alkalmazáshoz kellett nyúlnunk. Ennek oka, hogy Németországban a vasárnap a pihenés napja – sem munkavégzés, sem bevásárlás nem illik ehhez a naphoz, néhány kivételtől eltekintve, mint a turistahelyeken lévő üzletek vagy a benzinkutak.

    5. Készpénz nélkül nehéz boldogulni

    Számos étterem, helyi vállalkozás, piaci stand és kávézó kizárólag készpénzt fogad el, hogy elkerülje a banki díjakat és a biztonsági kockázatokat. Szerencsére a nagyobb üzletláncok, bevásárlóközpontok és szupermarketek általában elfogadnak bankkártyát és digitális fizetési megoldásokat is – de kisebb helyeken mindig érdemes euróval a zsebünkben járni.

    6. A szénsavas víz az alapértelmezett választás

    Németországban az éttermek automatikusan szénsavas vizet hoznak ki, jég nélkül. Ha valaki jeget kér a vizéhez, az szinte biztosan elárulja, hogy amerikai. Ez elsőre meghökkentő volt, de mára teljesen megszoktam a buborékos vizet.

    7. A borravaló nem elvárás, csupán gesztus

    Az Egyesült Államokban a 15–20%-os borravaló szinte kötelező norma, Németországban azonban ez egyáltalán nem így működik. Az éttermekben nem szokás a számlára rávezetni a borravalót – inkább néhány eurót hagynak az asztalon köszönetképpen.

    Az első fodrászlátogatásomkor magabiztosan készültem a 20%-os borravalóra, ám a fodrász kedvesen elmagyarázta, hogy bár értékeli a gesztust, itt az 5–10% a szokásos. Hozzátette azt is, hogy sok szalon nem tud kártyán borravalót fogadni, így ilyenkor a készpénz a legjobb megoldás.

    Forrás: www.businessinsider.com

  • Amerikai anyaként nevelek gyereket Olaszországban – így más itt minden

    Amerikai anyaként nevelek gyereket Olaszországban – így más itt minden

    New Yorkban születtem és nőttem fel, majd 24 évesen az olaszországi életet választottam. Már több mint tizenkét éve ez az ország az otthonom, ahol valódi életet építettem magamnak és a családomnak.

    Két gyermekem van: egy 8 éves lányom és egy 3 éves fiam, akik egész életüket Olaszországban töltötték. Bár személyesen sosem tapasztaltam meg, milyen Amerikában gyereket nevelni, saját gyermekkorom és az ott élő ismerőseim tapasztalatai alapján jól ismerem az amerikai szülői szemléletet. És ha valamit biztosan mondani tudok: a gyereknevelés itt teljesen másképp működik – néhol meglepő, néhol kifejezetten felüdítő módon.

    Az ételkultúra azonnal szemet szúr

    Elevenen él bennem az emléke, amikor New York-i köziskolásként anyám gondosan elkészített ebédet pakolt a táskámba, mert az iskolai menza kínálatához nem lett volna kedvem nyúlni. Olaszországban egészen más a helyzet.

    Ha elmesélném, mit eszik a lányom az iskolában, azt hinnéd, hogy egy minőségi vendéglőbe jár. A gyerekek minden nap többfogásos ebédet kapnak: előételként általában zöldséges vagy babos tészta kerül az asztalra, ezt követi a főfogás – például húsgolyó, rántott csirkemell vagy posírozott hal –, mellé pedig friss köret, saláta vagy főzelék. Olykor még desszert is van, mint például csokoládétorta. Az ételeket helyi szakácsok készítik, köztük sok iskolás gyermek édesanyja vagy rokona, az egész folyamatot pedig egy helyi étterem felügyeli.

    Az időbeosztás és a szabadidő más hangsúlyt kap

    Amikor az amerikai ismerőseim gyerekeinek napirendjét látom, szinte elfog a szédülés: reggeltől estig edzések, zeneórák, korrepetálások és különféle foglalkozások váltják egymást. Olaszországban ez a fajta teljesítménycentrikus megközelítés nem jellemző.

    Természetesen az olasz gyerekek is járnak különórákra és sportedzésre, de a hangsúly inkább azon van, hogy a gyerek mit szeret, mi érdekli valóban – nem pedig azon, hogy minél tömöttebb legyen az önéletrajza. Ha valaki focizni vagy gitározni szeretne, megteheti. Ha nem, az is teljesen rendben van.

    A gyerekek láthatóan több szabadságot élveznek

    Az évek során feltűnt, hogy az olasz szülők kevésbé ellenőrzik minden pillanatban a gyermekeiket. Ez az a terület, ahol én magam is küzdök az alkalmazkodással.

    Ennek gyökerei valószínűleg a saját neveltetésemben keresendők. New Yorkban felnőve a biztonság mindig elsődleges szempont volt; a szülők folyamatosan résen voltak, és igyekeztek megvédeni gyermekeiket a veszélyektől. Ezért hiába próbálok megfelelő önállóságot adni a gyerekeimnek, sokszor jóval óvatosabbnak érzem magam a körülöttem lévő olasz szülőknél. Látom, ahogy a játszótéren gyerekek kockázatos mutatványokat próbálgatnak, miközben a szüleik baráti csevegéssel vagy a telefonjukkal vannak elfoglalva. Ez a szemlélet ugyan erősítheti a gyerekek magabiztosságát és valóságérzékét, de nekem személy szerint ez sosem lesz természetes.

    A nagyfamília aktívan részt vesz a nevelésben

    Szembetűnő különbség az is, hogy a rokonság mennyire tevékenyen kiveszi a részét a gyereknevelésből. A felelősség nem kizárólag a szülőkre hárul, hanem megosztódik a generációk között. A nagyszülők – főleg a nonna, vagyis a nagymama – szinte második anyaszerepet töltenek be. A dadák és bébiszitterek igénybevétele jóval ritkább, hiszen a rokonok természetes módon segítenek be. Unokatestvérek, nagybácsik, nagynénik és nagyszülők egyaránt aktív résztvevői a gyerekek életének.

    Az én szüleim néhány évvel ezelőtt szintén Olaszországba költöztek, így teljes munkaidős nagyszülőkké váltak, és a gyerekeink mindennapi életének szerves részei.

    A közösség összetartása más dimenziót jelent

    Ahol mi élünk, az emberek szinte mind ismerik egymást – ez egy egészen más szintű összetartozás, mint amit New York-i gyerekként megtapasztaltam. Az ilyen kisebb közösségekben természetes, hogy mindenki figyel a másikra, és ez a gyerekekre is kiterjed. Valódi közös felelősségérzet lengi be a mindennapokat, ami az amerikai életemből teljesen hiányzott.

    A família köteléke nem lazul el a felnőttkorral sem

    Amerikában erős elvárás, hogy a fiatalok az egyetem után önálló életet kezdjenek, elköltözzenek a szülői házból, és a saját lábukon álljanak. Olaszországban ez a gondolkodásmód nem igazán létezik.

    Az olasz szülők kevésbé fixálódnak rá, hogy gyermekük minél rangosabb egyetemet végezzen, minél hamarabb stabil állást találjon, és mielőbb kirepüljön a fészekből. Sok fiatal felnőtt egészen a házasságkötéséig otthon marad, és ez teljesen természetesnek számít. Sőt, házasság után is előfordul, hogy a fiatal pár a szülőkkel él, amíg anyagilag meg nem alapozza magát. Ezt itt senki nem tartja visszalépésnek – inkább azt fejezi ki, hogy a család mindig részed marad, kortól függetlenül.

    Hogy a mi családunkban ez hogyan alakul majd, azt az idő dönti el. Szüleim jelenleg is tevékeny részei az életünknek, és remélem, ez így marad, ahogy a gyerekeim nőnek.

    Mindkét világ legjobbjait igyekszem ötvözni

    Igyekszem a legjobb elemeket kiemelni mindkét kultúrából. Az olasz életből átveszem az önállóság támogatását, a szoros családi kötelékeket és a közösségi összetartozást, miközben megtartom azt a fokozott biztonsági tudatosságot, amelyet New York-i neveltetésem belém oltott.

    Olykor furcsán érzem magam: amerikaiként gondolkodó szülő vagyok, aki olasz környezetben neveli a gyerekeit. Valószínűleg mindig is egy kicsit a két világ között fogok lebegni. De abban biztos vagyok, hogy nincs egyetlen helyes módja a szülőségnek – bárhol élj is a világon, a nevelés sosem egyszerű feladat.

    Forrás: www.businessinsider.com

  • 30%-os fizetéscsökkentéssel költözött Spanyolországba – megérte

    30%-os fizetéscsökkentéssel költözött Spanyolországba – megérte

    Damien Monel, egy 28 éves madridi recruiter megosztotta a történetét arról, hogyan vállalt tudatosan 30%-os fizetéscsökkentést, hogy új életet kezdjen Spanyolországban – és hogyan lett ebből végül pénzügyi siker.

    Két fizetéscsökkentés, biztonsági háló nélkül

    Monel 19 évesen hagyta el Franciaországot, hogy Írországban dolgozzon az Apple-nél műszaki támogatási pozícióban. Bár jó ugródeszkaként gondolt rá a vállalati karrierhez, a valóság más volt: szinte kizárólag francia kollégákkal és elégedetlen francia ügyfelekkel dolgozott együtt, így sem az angol nyelvét nem tudta fejleszteni, sem az ír kultúrába nem tudott beilleszkedni. A második évben teljesen kiégett – napokig feküdt otthon a sötétben, barátait is kerülte.

    Ezután az Amazon egyik írországi irodájában helyezkedett el recruiterként, ami ismét fizetéscsökkentéssel járt, és csupán határozott idős szerződést kínált. Mégis vállalta a kockázatot, mert tudta, hogy nem engedheti meg magának, hogy a kiégés irányítsa az életét. Miután teljes állású pozícióba lépett elő, úgy érezte, hogy személyes fejlődése megállt – valami újra volt szüksége.

    Miért esett a választás Madridra?

    Monel Duolingón kezdett spanyolul tanulni, majd két hónapos latin-amerikai utazásra indult. Annyira elbűvölte az ottani életstílus, hogy úgy döntött: a kork-i esőt felváltja a mediterrán napsütésre. Megkérte a főnökét, hogy helyezzék át egy spanyolországi Amazon-irodába, és a választás Madrid vagy Barcelona között volt. Az architektúra, a hangulat és az általános életminőség miatt Madridot választotta.

    Amikor megtudta, hogy az áthelyezés 30%-os fizetéscsökkentéssel jár, furcsa érzése volt ugyan, de nem hátrált meg. Emlékezett arra, milyen nehéz volt annak idején Franciaországból Írországba költözni – sírva búcsúzott a reptéren –, mégis az lett élete legjobb döntése. Ez az élmény adta meg a bátorságot, hogy újra belevágjon a bizonytalanba.

    A fizetés fele elment lakbérre

    Mielőtt Spanyolországba költözött, YouTube-videókból és a már ott élő kollégáktól tájékozódott az életszínvonalról és a megélhetési költségekről. Úgy tapasztalta, hogy az alapvető élelmiszerek ára nagyjából hasonló, mint Írországban, viszont a kávé, a bor és a szórakozás érzékelhetően olcsóbb.

    A lakhatásnál azonban tudatosan a drágább, önálló lakást választotta a közös bérlés helyett. Fontos volt számára, hogy otthon érezze magát, és biztonságos környezetben tudjon otthonról dolgozni. Ennek ára volt: a fizetésének közel felét elvitte a lakbér, és szinte semmit nem tudott félretenni. Ugyanakkor hangsúlyozza: néha kompromisszumokat kell kötni a kívánt életminőség érdekében. Biztonsági hálója nem volt – szülei más országban élnek, így mindenben csak magára számíthatott.

    Költségvetési hibák, amiket nem bán

    A pénzügyi fegyelem nem mindig sikerült: volt, hogy teljesen túllépte a keretét, és a hitelkártyájából élt. Rengeteg kamatot fizetett, megtakarításai nullára fogytak. Visszatekintve belátja, hogy okosabb döntéseket is hozhatott volna – kevesebbet költhetett volna szórakozásra –, de fiatal volt, és ismerkedni akart az emberekkel, az új várossal.

    Két évvel ezelőtt elhagyta az Amazont, és egy magasabb fizetésű vállalati pozíciót vállalt, emellett saját coaching vállalkozást is indított. Azóta pénzügyileg stabilabb helyzetbe került, és az alacsonyabb spanyolországi fizetéséhez képest mára több mint duplájára növelte jövedelmét.

    A döntéseidnek nem kell mások számára is logikusnak lenniük

    Monel szerint a belső megérzés fontosabb, mint a papíron logikusnak tűnő választás. Sokan mondták, hogy megőrült, amiért fizetéscsökkentéssel vállalt áthelyezést, de ő a saját ösztöneire hallgatott – és nem bánta meg.

    Már a következő fejezetet tervezi: az év végére Dubajba szeretne költözni. A döntés egy vezető megbeszélésen merült fel, és azonnal ráérzett, hogy ez a következő lépés.

    • Szerinte az emberek hajlamosak túlgondolni a nagy döntéseket.
    • Fontos kérdés: mekkora az érzelmi, fizikai és anyagi ára annak, ha az ember a jelenlegi helyzetében marad?
    • Egy költözés nagy lépés, de a tétlenség is megvannak a maga következményei.

    Forrás: www.businessinsider.com

  • Japánba költöztem: életem jobbá vált, de vannak kihívások

    Japánba költöztem: életem jobbá vált, de vannak kihívások

    Tavaly év végén elhagytam Kanadát, és egyéves munkavállalási vízummal Japánba költöztem. Az elmúlt hét hónap alatt Tokióban, Oszakában és Kumamotóban is éltem, és még több várost tervezek felfedezni az év hátralévő részében. Összességében boldogabb vagyok, mint otthon voltam – ugyanakkor az új életnek megvannak a maga nehézségei is.

    Az előnyök: miért szeretek Japánban élni?

    Alacsonyabb megélhetési költségek

    Az egyik legkellemesebb meglepetés a mindennapi kiadások csökkenése volt. Az élelmiszerek, a bérleti díj és az éttermi étkezések egyaránt megfizethető áron elérhetők. Oszakában például egy nagyobb csirkecsomagért nagyjából feleannyit fizetek, mint amennyibe ugyanez Kanadában kerülne. Az alapvető élelmiszerek – tojás, kenyér, tej – szintén olcsóbbak, bár a gyümölcsök esetében ez nem mindig igaz.

    Az éttermi élmények szintén pozitívan leptek meg: a férjemmel együtt körülbelül 20 kanadai dollárért fogyasztunk el kiváló minőségű vacsorákat, miközben Kanadában ugyanez az összeg egyetlen személyre sem lett volna elég – a borravalót nem is számítva. A lakhatás terén is érzékelhető a különbség: Oszakában egy kétszobás Airbnb-t bérlek valamennyi rezsiköltséggel együtt, és ez mégis kevesebbbe kerül, mint ottawai lakásom volt, ahol a fűtés, az internet és a lakásbiztosítás még mind külön tételt jelentett.

    Kiváló tömegközlekedés

    A japán vasúthálózat az egyik legnagyobb pozitív változás a mindennapjaimban. A vonatok tiszták, csendesek, könnyen átláthatók, és ami a legfontosabb: pontosan közlekednek. A viteldíjak megtávolság-alapúak, így a rövidebb utazások valóban olcsóbbak. Oszakából rendszeresen kirándulok Kiotóba és Kóbéba, és ezek a körutazások általában mindössze 15 kanadai dollárba kerülnek. Ráadásul az ablakból látható hegyvidéki tájak sem rontanak a hangulaton.

    Lenyűgöző gasztronómia

    Igazi gasztronómiai élménnyé vált az itteni élet számomra, mivel az evés mindig is fontos szerepet játszott a mindennapjaimban. Felkerestem trendinek számító helyeket éppúgy, mint apró, szinte ismeretlen helyi éttermeket. A tonkatsu, a ramen, a marhakari és a mini pudingos képviselőfánk a személyes kedvenceim közé kerültek. Meglepő módon még az olyan ismert láncok japán változatai is – mint a McDonald’s vagy a Starbucks – sok esetben finomabbnak bizonyultak, mint amihez Kanadában szoktam. A választék, a minőség és az árak kombinációja egyszerűen verhetetlen.

    A kihívások: ami nehezebb, mint vártam

    A távolság a szerettektől

    A legnagyobb nehézséget az jelenti, hogy ilyen messze vagyok a családomtól és a barátaimtól. A videóhívások és üzenetek természetesen segítenek, de nem pótolják a személyes jelenlétet – a 13 órás időkülönbség ráadásul még a kommunikációt is megnehezíti. Fájdalmas volt lemaradni az otthoni eseményekről: új éttermek nyitásairól, egy zenei fesztiválról, sőt Ottawa még egy Guinness-rekordot is megdöntött a világ leghosszabb shawarma kategóriájában. Ugyanakkor sokat segít, hogy a férjem végig mellettem van ebben a kalandban.

    Kisebb lakások és hiányzó termékek

    Otthon tágas konyhában főztem, teljes méretű sütővel és négy égővel. Az itteni lakásokban ezzel szemben sokszor csak egy-két főzőlap, egy mikrohullámú sütő és egy rizsfőző áll rendelkezésemre, ami komoly kreativitást igényel a főzés terén, és számos kedvenc receptemről le kellett mondanom. Nehézséget okoz az is, hogy egyes, Kanadában megszokott termékek – például a bevált dezodorom vagy a göndör hajhoz használt formázószerem – nem kaphatók itt. Amikor elfogytak, a látogató családtagokkal hozattam belőlük utánpótlást.

    Barátságkötés nem egyszerű

    Kanadában természetes volt, hogy boltban sorban állva megszólítottam az előttem állót, vagy egy véletlen találkozásból ismeretség alakult ki. Japánban az emberek kedvesek és udvariasak, de a spontán kapcsolatteremtés jóval ritkábban fordul elő. Ennek részben én magam vagyok az oka: a japán nyelvtudásom még fejlesztésre szorul, és mivel folyamatosan városokat váltok, nincs lehetőségem munkán, iskolán vagy közös hobbin keresztül mélyebb barátságokat kialakítani. A jövőben tudatosabban fogok törekedni arra, hogy az ígéretes találkozásokból valódi kapcsolatok szülessenek.

    Összegzés

    Hét hónappal a költözés után elmondhatom: Japán sok szempontból jobb életet kínál számomra, mint amit Kanadában éltem. Az alacsonyabb megélhetési költségek, a kiváló közlekedés és a csodálatos gasztronómia mind hozzájárulnak a boldogságomhoz. Ugyanakkor a távolság, az alkalmazkodás és a kapcsolatépítés kihívásai emlékeztetnek arra, hogy az expat-lét nem mindig könnyű – de megéri.

    Forrás: www.businessinsider.com