Néhány héttel ezelőtt lányaim édesanyjukkal és dédnagymamájukkal együtt lubickoltak New Hampshire Winnipesaukee-tavának vizében. Gyorsan lefotóztam őket, majd magam is csatlakoztam hozzájuk – és közben elgondolkodtam azon, milyen különleges dolog az, amikor négy generáció együtt úszik ugyanabban a tóban.
De nemcsak az ott lévőkre gondoltam. Eszembe jutottak azok is, akik már nincsenek köztünk: a nagyanyám nagyanyja szintén eljárt ide, és pontosan ugyanazon a helyen úszott, ahol most mi. Nem vagyok vallásos ember, mégis valami megmagyarázhatatlanul spirituális érzés fog el, amikor látom, ahogy a gyerekeim abban a vízben játszanak, ahol az ükük-dédnagymamájuk is vidámkodott valaha.
Ezek azok az elvont, nagy összefüggések, amelyeket magamban kell felidéznem, amikor a Winnipesaukee-tóra gondolok – amely mindössze egy órányi autútra van otthonunktól. A józan, spórolásra hajlamos énem azt súgja, hogy bolondság pénzt költeni arra, ami lényegében egy helyi nyaralásnak felel meg. A szívem azonban tudja, hogy minden egyes fillért megér.
Évi 2000 dollárt fizetek a tavi nyaralásért
Mivel annyi generáció tér vissza évről évre ugyanide, a család mára szétszóródott a különböző nyaralók között, amelyek mind ugyanabban az öbölben találhatók, ahol az őseink is pihentek. A tábor, ahova a nagyanyám kislányként járt, ma egy igen távoli unokatestvérünk tulajdona. Ahol én töltöttem a nyaraimat gyerekként, az a nagynénémé lett – és szerencsénkre évente néhány éjszakát ingyen ott tölthetünk.
Hogy azonban igazán feltöltődjünk, a szűkebb családom minden augusztusban kibérel egy másik, szintén távoli unokatestvérünk nyaralóját egy hétre. Ő 6000 dolláros családi áron adja nekünk – ami jelentős kedvezmény a piaci 10 000 dolláros árhoz képest. Ebből a férjemmel 2000 dollárt vállalunk magunkra.
Erre a pénzre persze számtalan más dolgot is el tudnék költeni. Az elmúlt télen például Jamaica-i utazásokat nézegettem 2400 dollárért, vagy portugáliai körutakat 2800 dollárért – mindkettő nagyjából ugyanannyiba kerülne. Mégsem tudok lemondani a tavi hétről.
Megbántuk azt a nyarat, amikor kihagytuk
Három évvel ezelőtt a família úgy döntött, kivételesen nem megy a tóhoz. Édesanyám és nővérem épp akkor vásárolt házat, így nekik szűkös volt mind az idejük, mind a pénzük. A férjem régóta biztatta, hogy fedezzük fel a nyaralási kerettel az ismeretlen tájakat, és én is nyitott voltam erre.
Azon a nyáron bőven voltunk kirándulni – eljutottunk Vermontba, Bostonba és Martha’s Vineyard-ra is. Mégis hamar rájöttem, hogy hibát követtünk el. Szeptemberben teljesen kimerülve értem haza. A Winnipesaukee-n töltött hét ugyanis olyasmit ad a léleknek, amivel egyetlen hétvégi kiruccanás sem ér fel.
Másképpen gondolok most a nyaralásra szánt pénzre
Amikor az utazási keretre gondolok, általában kalandot és új élményeket képzelek el. Lányaim egy apró, vidéki kisvárosban nőnek fel, és kötelességemnek érzem, hogy megmutassam nekik a világot.
Mégis rájöttem arra, hogy az évi tavi hét – amely a gyökerekről és a hagyományokról szól – ugyanolyan fontos, mint az ismeretlen helyek felfedezése. Ilyenkor látom, ahogy a gyerekeim megismerkednek harmad- és negyedfokú unokatestvéreikkel, akikkel sosem találkoznának, ha nem térnénk vissza ide. Megismerik a família legendáit – köztük a dédnagymama szelleméről szóló történeteket –, és ugyanolyan csínytevéseket csinálnak, amiket régen a nagybátyám tökéletesített. A szigeten a rokonokkal töltött idő töltődést és örömet ad, amihez semmi sem fogható.
Azóta, hogy kihagytuk azt az egy évet, a nyaralási büdzsét két részre osztom magamban: az egyik az új helyek felfedezésére, a másik a családi hagyományokkal való kapcsolat ápolására szolgál. Ez utóbbi talán kevésbé izgalmas, de az így eltöltött idő és az átörökített szokások értéke felülmúl minden pénzbeli számítást.
Forrás: www.businessinsider.com