Üzleti 4ed

Címke: gyermeknevelés

  • Önállóságra neveltem 3 éves lányomat – ma magabiztos 5 éves

    Önállóságra neveltem 3 éves lányomat – ma magabiztos 5 éves

    Körülbelül 15 hónappal ezelőtt megszületett a második gyermekem. Ahogy közeledett a szülés időpontja, élénken eszembe jutottak az újszülöttkorral járó álmatlan éjszakák és a káosz. Párommal pontosan tudtuk, mire számítsunk, ezért előre felkészültünk a változásra.

    Úgy döntöttünk, hogy mielőtt megérkezik a baba, megtanítjuk lányunkat önállóbban boldogulni. Különösen fontosnak éreztük ezt arra az időszakra, amikor párom visszatér a munkába, és nekem egyszerre kell majd figyelnem az újszülöttre és az óvodáskorú kislányomra.

    Először az öltözködést tanítottuk meg neki

    Lányom közel 4 éves volt, amikor öccse a világra jött. Mindig is határozott és ügyes kislány volt, és ezt az erősségét szerettük volna kamatoztatni. Tisztában voltunk azzal, hogy fizikailag és érzelmileg egyaránt érett arra, hogy megértse: a baba időnként több figyelmet igényel majd.

    Így hát lépésről lépésre kezdtük el a felkészítést.

    Elsőként az öltözködést vettük célba. Türelmesen néztük – olykor fogva tartott lélegzettel –, ahogy megtanulta felhúzni a leggingst, megtalálni a pulóver nyak- és ujjkivágásait, sőt idővel még a harisnyanadrágot is képes volt egyedül felvenni. Hamarosan már maga állította össze a napi öltözetét, ami óriási segítséget jelentett, amikor reggel az ordítozó újszülöttet kellett a babakocSiba pakolnom az óvodai menet előtt.

    Ezután a fogmosás következett: megtanulta egyenletesen tartani a kezét, rákenni a fogkrémet a kefére, majd alaposan leöblíteni. Nem sokkal később már a haját is egyedül akarta megbolygatni – beállt a hálószobai tükör elé, és szorgalmasan átfésülte az óvodai kalandok után összekuszálódott haját.

    Egyre önállóbbá vált

    Hónapról hónapra egyre több mindent intézett el önállóan. Ha szomjas volt, kiment a konyhába, fogott egy poharat, és megtöltötte vízzel – ha nem ért fel a csaphoz, egy széket tolt oda. Ha megéhezett, maga tett össze egy kis nasit.

    Hamarosan rájöttünk, hogy az önállóság nemcsak nekünk könnyítette meg az életét, hanem lányunknak is sokat adott. Az új készségek elsajátítása és a feladatok sikeres elvégzése láthatóan erősítette az önbizalmát. Még nyitottabbá vált, könnyedén talált barátokra a játszótéren, és szempillantás nélkül vészelte át, ha valamilyen új foglalkozásra vittük.

    Egy váratlan pozitív hatás is megmutatkozott: mivel képes önmaga ellátni magát, szinte sosem vezeti le a frusztrációját a kisöccsén. Persze néha látom egy pillanatnyi bosszankodást a szemében, ha a kisfiú szétrombolja a kirakósát vagy összetép egy rajzát – de soha nem tölti ki rajta.

    Sokat fektetünk a lányunkkal közös időbe: játszunk, könyveket olvasunk, és mindig keresünk valami szórakoztató és fejlesztő programot. Ugyanakkor ő maga is tud egyedül rajzolni, kitalált játékokat játszani vagy televíziót nézni. Nem igényli, hogy minden percben mellette legyünk.

    5 évesen igazán magabiztos

    Lányom most 5 éves, és az általános iskola első évét járja. Saját maga viszi az iskolatáskáját – amit sok idősebb gyerek sem tesz meg.

    Minden reggel az osztályterem ajtajánál rengeteg szülőt látok, akik aggódva lézengnek a tanáró körül, miközben csemetéjük a lábukba kapaszkodik, és nehezen engedi el őket. Mi egy nagy öleléssel búcsúzunk, majd a kapuból nézzük, ahogy lányunk magabiztosan és egyedül sétál be az osztályába.

    Könny szökik a szemembe, ha belegondolok, hogy egyszer majd egyetemre megy vagy az első munkahelyére indul. De ha így halad tovább, teljesen felkészülten fog szembenézni a nagy világgal, amikor eljön az ideje. Készsége, önbizalma és lelki ereje azt mutatja, hogy nem fél a kihívásoktól.

    Forrás: www.businessinsider.com

  • 16 év után: mit csináltam volna másképp anyaként?

    16 év után: mit csináltam volna másképp anyaként?

    Az idő kegyetlen. Amikor négy gyermekem egyenként megszületett, azt hittem, örökké kicsik maradnak. A csecsemős és kisgyermekes évek annyira mindent felemésztőek, hogy az ember azt gondolja, soha nem érnek véget. Hamar megtanultam azonban, hogy a mondás igaz: a napok hosszúak, de az évek rövidek. Mire ez igazán tudatosult bennem, már nem volt lehetőségem visszamenni és változtatni a dolgokon.

    Szinte fizikailag érzem a szívfájdalmat, amikor idősebb lányomat – aki ma már közel húsz éves – első nap elvittem az általános iskolába. Ezt az első napot még három hasonló követte, közel egy évtizeden át, ahogy három fiatalabb testvére is elindult az iskolai úton.

    Minden egyes alkalommal nagy napszemüveg mögé rejtettem a könnyeimet, és igyekeztem visszafojtani a zokogásomat. Tudtam, hogy örülni fogok az újonnan nyert szabad időnek, mégis fájt elengedni őket. Az első iskolai napokat aztán villámgyorsan követték a ballagások és az újabb kihívások.

    Most, 16 évnyi általános iskolás gyerek után, a legkisebb fiam is hamarosan középiskolába lép. Ez az ő mérföldköve, de az enyém is egyben – lezár egy hosszú korszakot, amelyet nagyon szerettem, és amelyre nosztalgiával fogok visszagondolni. Ha azonban visszamehetnék az időben, néhány dolgot biztosan másképp csinálnék.

    Mindent „tökéletesen” akartam csinálni

    Amikor a nagyobb gyerekeim még kicsik voltak, úgy gondoltam, hogy minden egyes döntésemnek meghatározó hatása lehet az életükre. Szakkönyveket böngésztem a helyes szülői módszerekről, és aggodalmaskodtam a képernyőidő minden perce, az alvás minden másodperce és az étkezések minden egyes falata miatt. Ez rendkívül stresszes volt, és sok örömöt elvett a korai anyaság éveiből. Vajon jól alkalmazom a kötődési szülői módszert? Megfelelőek a szabályaim? Jól tartatom-e be őket?

    Visszatekintve be kell látnom: nem volt különösebben nagy baj abból, ha a gyerekek néha egy kanál plusz fagylaltot ettek, vagy ha bizonyos zöldségeket nem szerettek – mindaddig, amíg szépen fejlődtek. Nem érte meg megfosztani őket egy utcai játéktól vagy egy extra UNO-körből azért, hogy 20 perccel többet aludjanak. A világ nem omlott össze attól sem, ha felgyülemlett a mosatlan, vagy ha mosatlan tányérokkal mentem aludni.

    Ma, tizenévesen, jóval komolyabb problémákkal kell szembenézniük: iskolai erőszak, ivással kapcsolatos kortársi nyomás, a közösségi média tartalmainak permanenciája, és a pályaválasztás kérdései. Mindez egészen más megvilágításba helyezi azokat az apró gondjaimat, amelyeken fiatal anyaként rágódtam.

    Túl sokáig halogattam a közös élményeket

    Kisgyermekes szülőként az idő torzultan telik. Rengeteg dolgot halasztottam el olyan napokra, amelyek sosem jöttek el. Most már sok minden nem érdekli a gyerekeimet abból, amit egykor terveztem velük.

    Például soha nem jött el az alkalmas pillanat egy Disney-hajóútra, pedig évek óta álmodoztam róla. Szerettem volna Finnországba utazni, hogy a gyerekek láthassák a Mikulás otthonát. Mára azonban még a legkisebb fiam is kinőtte az ilyen varázslatos gyermekkori élményeket. Ugyanígy halogattam a közös családi fotózást is. Bár még most sem késő lefoglalni egy fotóst, a gyerekeim már más életszakaszban vannak, és elmulasztottam azt az ablakot, amikor még mindenki kicsi volt egyszerre.

    Jobban ott kellett volna lennem lélekben is

    A kisgyermeknevelés kimerítő feladat, különösen akkor, ha mellette karriert is kell egyensúlyozni. Mégis, visszatekintve, bárcsak többet tettem volna le a telefonomat, és tudatosabban lettem volna jelen. Bár elméletben tudtam, hogy a képernyőhasználatomat korlátoznom kellene, ennek valódi jelentősége csak nemrég süllyedt igazán mélyre bennem.

    Akkoriban szívesen csipkedtem el a perceket arra, hogy a közösségi médiát böngésszem, miközben a gyerekek a játszótéren játszottak, vagy Dupló kockákkal építkeztek a nappaliban. Most már másképp töltik az idejüket, és ezek a pillanatok örökre elvesztek. Az a nap is hamarabb jött el, mint gondoltam, amikor a gyerekek inkább a barátaikkal akartak lenni, mint velem. Bár ma már tudatosabban kezelem a telefonhasználatomat, amikor velük vagyok, rengeteg olyan órát hagytam elveszni, amelyek mindkét félnek nagy örömet okozhattak volna – olyan, felhőtlen, gyermeki játékossággal töltött órákat, amelyek most már nem jönnek vissza.

    Forrás: www.businessinsider.com