Címke: idős szülő gondozása

  • Édesanyámnak nonstop gondozói vannak, mégis folyton csörög a telefon

    Édesanyámnak nonstop gondozói vannak, mégis folyton csörög a telefon

    Amikor édesanyámnál két és fél évvel ezelőtt Alzheimer-kórt diagnosztizáltak, hamar nyilvánvalóvá vált, hogy folyamatos, éjjel-nappali felügyeletre lesz szüksége. Én teljes munkaidőben dolgozom, és egy kisebb lakásban élek két gyerekemmel, így az, hogy magamhoz vegyem vagy személyesen gondozzam, szóba sem jöhetett. Szerencsére – kilenc hónap és rengeteg bürokratikus akadály leküzdése után – sikerült Medicaid-támogatást szereznie, és megszerveztem számára a folyamatos otthoni gondozást.

    Amire azonban egyáltalán nem számítottam: az édesanyám körüli teendők így is teljes állást tesznek ki. Félreértés ne essék – szeretem anyukámat, és mindent meg akarok tenni érte. Az állapota szívszorító, és hálás vagyok, hogy vannak mellette olyanok, akik a mindennapos szükségleteiről gondoskodnak: főznek, takarítanak, segítenek az öltözködésben, emlékeztetik a gyógyszerekre, és ügyelnek a biztonságára.

    Mindezek ellenére sosem gondoltam volna, hogy egy idős szülő ellátása ilyen sok terhet jelent akkor is, ha az ember nem közvetlenül, minden pillanatban jelen van mellette.

    Anyukám teljesen rám támaszkodik

    Édesanyám érzelmileg rendkívüli mértékben függ tőlem. Mivel még tudja kezelni a telefonját, naponta 20-30 üzenetet és 1-10 hívást kapok tőle. Minden egyes alkalommal, amikor a gondozója beadja neki a gyógyszerét, üzenetben megkérdezi tőlem, hogy hívják azt. Napközben többször is rákérdez, mikor látom legközelebb – még akkor is, ha az imént már válaszoltam. Véget nem érő ismétlődő kérdések, zavar és félelmek sorozata ez. Nem tudok mindenre reagálni, de néha muszáj, és ez folyamatos megszakítást jelent a munkában és a magánéletben egyaránt.

    Mindössze öt percre lakom tőle, így valahányszor valami közbejön, az én férjemre vagy rám hárul a feladat. Anyukám már nem tud vásárolni vagy ügyeket intézni, gyakran kell segítenünk apróbb-nagyobb háztartási dolgokban. Hetente többször is kimegyünk hozzá. Hajlamos elveszíteni vagy eltörni dolgokat, és rendszeresen adódnak olyan helyzetek otthon, amelyek külső segítséget igényelnek. Emellett szokásommá vált, hogy minden héten egy délutánt csak vele töltök, kettesben.

    Telefon és papírmunka szünet nélkül

    Ott vannak még az egészségbiztosítással kapcsolatos ügyintézések, a számos telefonhívás – orvosoktól, gondozóktól, más családtagoktól. Nincs olyan nap, hogy ne kellene valakivel vagy valamely szervezettel egyeztetnem az édesanyám ellátásával kapcsolatban.

    Minden orvosi vizsgálatra elkísérem, amelyek elég sűrűn követik egymást. Intézem a gyógyszereit: megrendelem, kiváltom a patikában, és hetente megtöltöm a gyógyszeradagoló tálcákat a gondozói számára. Kezelem az anyagi ügyeit és rendezem a számláit is.

    Mindemellett szinte minden héten akad valamiféle váratlan helyzet. A múlt héten például anyukám belülről zárta be a lakás két különböző ajtaját, így azok a helyiségek elérhetetlenné váltak – sürgősségi lakatos segítségét kellett kérnünk. Ezután új kilincseket kellett venni, és ki kellett találni, hogyan lehet ideiglenesen blokkolni a többi ajtót, nehogy azokat is bezárja.

    Mindezekről folyamatosan egyeztetek a gondozókkal, a többi családtaggal és az orvosokkal.

    Gyászolom azt az anyukámat, aki egykor volt

    Az egész helyzet óriási teher és folyamatos stresszforrás. Sok álmatlan éjszakát töltök azzal, hogy azon töprengek, hogyan fogom bírni még évekig – hiszen anyukám a hetvenes évei végén jár, és az Alzheimer-kór progresszív, gyógyíthatatlan betegség. A gondozási feladatok változni fognak ugyan, de velem maradnak egészen az élete végéig.

    Miközben gyászolom anyukámat és azt, amivé az élete vált, alig marad időm magamnak a szomorúságra. Ez a fajta gondoskodás annyira kimerítő és megállíthatatlan, hogy szinte soha nem jut tér arra, hogy saját érzéseimmel is foglalkozzam. Hogyan búcsúzzak el tőle lassan, ha közben a napi teendők örvényébe vagyok belemerülve – miközben szemem előtt hanyatlik?

    Tudom, hogy egyszer majd visszanézek erre az időszakra, és emlékezni fogok a kis pillanatokra: ahogy kézen fogva sétáltunk a negyedében, ahogy megkönnyebbülten sóhajtott a telefon másik végén, amikor ismét megígértem, hogy hamarosan megyek. Tudom, hogy értékelné mindazt, amit teszek – ha megértené, mi történik körülötte. Tudom, hogy minden egyes tett szeretet.

    Mégis úgy érzem, belefulladok ezekbe a gondozói feladatokba, és néha elgondolkodom azon, vajon a lelki egészségemet megőrizve fogom-e átvészelni az előttem álló éveket.

    Forrás: www.businessinsider.com

  • Feladtam a hatjegyű karrierem, hogy apámról gondoskodjam

    Feladtam a hatjegyű karrierem, hogy apámról gondoskodjam

    Suzanne Horton, 48 éves mentálhigiénés terapeuta Tacoma-ból, Washington államból mesélte el történetét.

    Az ápolói időszak 2019 októberének végén kezdődött, amikor édesapja szomszédja váratlanul megjelent az ajtajában. A férfi azért hozta hozzá az apját, mert furgonban aludva találta rá – elveszítette a kulcsait, elesett a kertben, és többször is fejét ütötte.

    Attól a pillanattól fogva az édesapja nála élt. Az orvosi vizsgálatok súlyos, egymást erősítő betegségeket tártak fel: veseelégtelenséget, szívproblémákat és kétféle daganatos megbetegedést.

    A hosszú távú intézményes ellátás nem volt elérhető számukra

    Fel sem merült benne, hogy ne ő gondoskodjon édesapjáról. Szülei körülbelül 14 éves korában váltak el, és azóta az apja tartotta el őt és nővérét. Finanszírozta az egyetemi tanulmányait is, amiért örökre hálás maradt.

    A tartós ápolást nyújtó intézményi elhelyezés anyagilag nem lett volna megoldható. A helyzet arra kényszerítette, hogy felmondjon jól fizető állásában, ahol terapistaként dolgozott katonai szerződéssel, többek között Dél-Koreában állomásozva.

    A hatjegyű jövedelemből egyik napról a másikra nulla lett, bár hamarosan saját magánpraxist nyitott. Szerencséjére éppen a pandémia idején történt mindez, így otthonról is tudott online konzultációkat tartani.

    Nyolcvanezret emésztett fel az ápolás

    Az édesapa gondozásának anyagi terhe folyamatosan nőtt. Hortonnak volt némi megtakarítása, de mire apja 2025 márciusában elhunyt, 80 000 dollár készpénzmegtakarítás és 21 000 dollár értékű befektetés tűnt el.

    Felfüggesztette diákhitele törlesztését, abbahagyta a nyugdíjpénztári befizetéseket, és le kellett mondania az egészségbiztosításról is, mert egyszerűen nem engedhette meg magának a fedezet költségét.

    A pénzt olyan dolgokra kellett fordítani, mint egy kerekesszék, egy minőségi járókeret, sebkezelési kellékek és a számtalan orvosi látogatáshoz szükséges szállítás. Házának bejárata elé 6 000 dollárért rámpát kellett építtetni, mivel az apa nem tudott megbirkózni a három lépcsőfokkal. Enélkül lehetetlenné vált volna a heti háromszori dialízisre való eljutás.

    A veteránszövetség segített, de korlátok között

    Az édesapa vesebetegsége miatt magas fehérjetartalmú étrendet igényelt, ami szintén jelentős kiadást jelentett – a COVID alatt például egyetlen tojástartós ára a háromszorosára emelkedett.

    Az apa öt éven át a hadsereg lelkészi asszisztenseként szolgált, így jogosult volt a Veteránszövetség támogatására. A szervezet munkatársai rendkívül segítőkészek voltak, ám mivel az apa nem vett részt harci bevetésen, bizonyos önrészeket neki kellett fizetnie.

    Bár léteznek pénzügyi segélyprogramok, ezek igénybevétele általában hosszú várakozással és óriási adminisztrációval jár. Az édesapának viszont azonnal szüksége volt a segítségre – például étkezési támogatásra –, és nem lehetett két vagy több évet várni a jóváhagyásra.

    Isiász lett az ápolás fizikai ára

    Az édesapa mozgása fokozatosan romlott, és szükségessé vált volna egy beépített zuhanykabin kialakítása, amelynek ára 17 000 dollár lett volna – ezt nem tudták vállalni, így összecsukható széket használtak helyette.

    Horton saját egészsége is megsínylette az időszakot. Az apa mozgatása közben megsérült, és csípőjétől a lábujjáig égő fájdalmat tapasztalt – ez isiásznak bizonyult. Egészségbiztosítás nélkül sürgősségi ellátásért és heti háromszor 120 dolláros gyógytornakezelésekért kellett fizetnie.

    A helyzet megrémítette. Látta, min ment keresztül az édesapja, és nem akart hasonló sorsra jutni idősebb korában. Lelkileg is megviselte az időszak: saját vállalkozásában, a Family of Standards keretében naponta tanítja az ápolókat, mégis maga is folyamatos készenléti állapotban élt, ahol minden egyes részletet kontrollálni kellett.

    Az édesapa hospice ellátásban hunyt el

    Súlyos csapásként érte, amikor édesapja otthon, hospice ellátás után elhunyt. Nagyszerű apa volt, és a hiánya ma is fájdalmas.

    Az ápolói időszak lezárult, de a pénzügyi következmények még mindig érezhetők. Keményen dolgozik, mégis sokszor úgy érzi, saját jövőjét áldozta fel apja utolsó öt évéért. Mégis megérte – az édesapja mindig tudta, hogy szeretik és értékelik. Ha visszamehetne az időben, ugyanígy döntene.

    Forrás: www.businessinsider.com