Az ausztráliai Gold Coaston nőttem fel, amely az ország hatodik legnagyobb városa. Húszas éveimben a párommal előbb Kanadában, majd Angliában éltünk. Amikor visszatértünk Ausztráliába, nyolc évet töltöttünk Melbourne-ben, majd négy évet a vidéki Viktória állambeli Brightban, ahol a férjem családjához közel tudtunk lenni.
Bright alig 3000 lelkes kisváros, és szinte azonnal beleszerettem az ott élők életmódjába és személyiségébe. Lenyűgözött, milyen őszintén kedvesek az emberek. Úgy éreztem, ez a közösség valóban összetart, és hamarosan magam is lelassultam, beleolvadva a vidéki élet ritmusába.
Négy brightoni év után azonban ötfős családunk januárban visszaköltözött a Gold Coastra, hogy közelebb lehessünk idősödő szüleimhez. Nehéz döntés volt – a legsúlyosabb része a barátaink és a rokonok elhagyása –, de nem akartam, hogy később megbánjak bármit.
Azóta, hogy visszatértem a városba, tudatosan igyekszem magammal hozni azt a lassabb, célirányosabb életvitelt, amelyet a kisvárosban megszoktem.
Közösséget építek magam körül
Bright ugyan kicsi, de óriási lelke van. Az ott élők a legmelegebb szívű és legőszintébb emberek közé tartoznak, akikkel valaha találkoztam. Olyan hely, mint egy forró leves egy hideg napon, vagy egy ölelés, amikor szomorú az ember.
Mióta szüleimmel egy fedél alatt élünk, igyekszem ezt a közösségi szellemet magammal hozni. Ételt főzök barátoknak, felajánlom a gyerekfelügyeletet, ha valaki túlterhelt, vagy csak egy üzenettel jelzem, hogy gondolok valakire, ha úgy érzem, nehéz időszakban van.
Nemrég például üzentem az új szomszédunknak, hogy kölcsönkérhetnénk-e pár tojást. Apró, régi vágású gesztusnak tűnt, mégis megtörte a jeget. Néhány nappal később meghívtam a lányát játszani, és hazaküldtem őket néhány tojással. A szomszédom a születésnapomra kandírozott mandulát hagyott az ajtónk előtt. Ez az egyszerű kezdeti lépés mélyebb kapcsolatot teremtett közöttünk, és igazi közösségi érzést hozott létre.
Az egyszerű örömök még mindig fontosak
Vidéki Viktóriában rengeteg lehetőség volt a szabadtéri programokra, de sokszor magunknak kellett gondoskodni a szórakozásról. A legemlékezetesebb családi kalandjaink jellemzően a legegyszerűbbek voltak: piknikkel egy természetes úszóhelyre menni, friss gyümölcsöt szedni egy helyi farmról, vagy túrázni a hegyek között.
Most, hogy visszatértünk a városba, ahol több a lehetőség, hálás vagyok azért a szemléletváltásért, amelyet a kisváros adott nekem. Ritkán unatkozom, mert még a csendes napokon vagy esős délutánokon is számtalan módját találom annak, hogy a együtt töltött időt különlegessé tegyük.
Keresem a természettel való kapcsolatot
A vidéki élet egyik legfőbb ajándéka a természetközelség volt. Lelassultam, és elkezdtem értékelni az apró dolgokat: az évszakok változását, a szivárvány mély színeit, a reggeli fenyőillatot, a jeges hegyivíz felfrissítő érintését.
A városban nem mindig könnyű megtalálni ezt a kapcsolatot, de tudatosan keresem. Néha kimegyünk túrázni a Gold Coast hátországába, máskor napfelkelte előtt futunk egyet a tengerpartra úszni. A Csendes-óceánon lebegve napkeltekor egyszerű emlékeztető arra, hogy a természetközelség nem a lakóhelytől függ – csak teret kell adni neki.
A városi élet számos aspektusát valóban élvezem, például azt, hogy közel vannak a szolgáltatások és sokféle sportklub áll a gyerekek rendelkezésére. Ugyanakkor néha hiányzik a vidéki élet lassabb tempója és az ottani emberek.
A nehezebb napokon még tudatosabban törekszem a lassításra és a közösség építésére. Ez néha azt jelenti, hogy a verandán ülök a napsütésben, és bűntudat nélkül mondok nemet bizonyos programokra. Máskor a helyi termelői piac barangolásában vagy a sarki kávézóban eltöltött hosszabb csevegésben nyilvánul meg.
Ezek az egyszerű pillanatok tartanak meg engem, és emlékeztetnek a vidéki élet legszebb oldalára.
Forrás: www.businessinsider.com