Húsz évvel ezelőtt egy rövid, határozott idejű oktatói megbízás vitt el Los Angelesbe. Középnyugaton nőttem fel, és sohasem gondoltam volna, hogy valaha a nyugati parton élek majd – mégis nyitottan vágtam bele a kalandba.
Bár csupán négy évet töltöttem ott, mélyen megszerettem a várost: a lenyűgöző tájak sokszínűségét, a szórakoztatóipar pezsgő kreativitását és természetesen a csodálatos időjárást.
Aztán a családi kötelezettségek visszahúztak Missouri-ba. Tavaly azonban véget ért az ottani tanítási megbízásom, szüleim gondozása rendezett keretek közé került, és idős kutyám is elpusztult. Egyszerre csak úgy éreztem: itt az ideje valami újnak.
Visszavágytam LA-be, de a bankszámlámon nem volt elég fedezet
Los Angeles az álomvárosom – csakhogy lakni ott nem olcsó mulatság. Mégis tudtam a belső meggyőződésem alapján, hogy oda kell mennem. Hogy némi anyagi mozgásteret teremtsek, eladtam a bútoraim, az autómat és az otthonom is. Ez nemcsak egy ideiglenes költözést tett lehetővé, hanem azt is, hogy szabadúszó írói karrierbe vágjak.
Tavaly ősszel egy rövidtávú Airbnb-t foglaltam Burbankben, a San Fernando-völgy egyik kerületében, alig egy dombnyi távolságra egykori hollywoodi otthonomtól. Azonnal beleszerettem: mindent megtaláltam a közelben, elsajátítottam a helyi tömegközlekedést, és minden nap a medence mellett írógépeltem, esténként pedig a Verdugo-hegyek fölé lenyugvó napot csodáltam. Az éjjel virágzó jázmin ismerős illata megerősített abban, hogy jó döntést hoztam.
Egy hónap után tartósabb megoldás után néztem
Körülbelül egy hónappal az Airbnb-be való beköltözésem után nyilvánvalóvá vált, hogy állandóbb lakhatást kell keresnem – de önállóan bérelni és berendezni egy lakást még mindig nem engedhettem meg magamnak.
Egy vasárnap a Craigslist-en böngészve akadtam rá egy hirdetésre: bútorozott társbérletet kínáltak Burbank egy csendes, jól megközelíthető sarkában. A fotók lenyűgözők voltak – egy élénkkék, zöld keretezésű, 1920-as évekbeli bungaló stílusú ház, amelynek főhálószobáját stúdiólakássá alakítottak át.
Később tudtam meg, hogy Beth, a tulajdonos, a jelzáloghitel törlesztéséhez bérli ki a stúdiót. Jógaoktató és táncpedagógus – számomra ideális lakótársnak tűnt: kreatív, lelkileg érzékeny ember, aki számára a béke az elsődleges. Többször személyesen is találkoztunk, hogy megbeszéljük ennek a szokatlan együttélésnek a kereteit. A ház is, a gazda is elbűvölt: az egykori felhajtót fedett veranda váltotta fel, amelyet illatos jázmin és bíbor bougainvillea font be.
Tíz hónapja él együtt velem Beth – már korántsem idegenként
A havi 2000 dolláros bérleti díjam mindent tartalmaz, ami nagyban megkönnyíti a gazdálkodásomat. Ráadásul megnyugtató, hogy egy ismeretlen városban nem vagyok teljesen egyedül, miközben otthonról dolgozom.
Kezdetben visszafogottan viselkedtem, nem akartam terhére lenni. Beth viszont barátságos és nyitott természetű – meghívott egy szomszédsági bulikra, közösen jártunk egy utcai fesztiválon is. Egy séta közben szóba hoztam, hogy fodrászt keresek; ő elmesélte, hogy menye helyi szalonnal rendelkezik. Azóta Rachel vágja a hajam.
Amikor megemlítettem, hogy macskát szeretnék örökbe fogadni, Beth örömmel fogadta az ötletet – sőt, amikor személyes megbízások miatt távolabb kell lennem, ő vigyáz a cicára. Cserébe, ha Beth utazik, én locsolom meg a növényeit és kapcsolom fel az erkélyi lámpákat. Ez a kölcsönösség különleges szomszédi összetartozás-érzést ad nekem ebben az ismerős, mégis új közegben.
Természetesen a kis élettér néha szűkösnek hat. Ilyenkor a veranda és a függőágy nyújt menedéket. A kis konyhámban nincs sütő, így a főzési lehetőségeim korlátozottak – de Beth mindig szívélyesen megengedi, hogy a teljesen felszerelt konyháját használjam, ha szükségem van rá.
Sohasem gondoltam, hogy ennyi idős koromban idegennel fogok együtt lakni. Mégis éppen ez tette lehetővé, hogy az álomvárosomban éljek – amit egyébként nem engedhetnék meg magamnak. Előbb-utóbb valószínűleg saját, önálló otthon után nézek, de ez az időszak rendkívül értékes tapasztalatot hozott. Emlékeztetett arra, hogy nem kell mindent előre kitalálni ahhoz, hogy higgyünk magunkban – és hogy az idegenek valójában csak olyan barátok, akikkel még nem találkoztunk.
Forrás: www.businessinsider.com