Rose Marie Obey 80 éves pennsylvaniai özvegy megosztotta tapasztalatait arról, hogyan döntött az otthonváltás mellett, miután 54 éves házassága után elveszítette férjét, Lee-t. A négy évtizede megszokott otthon elhagyása nem volt könnyű döntés, mégis az egyik legjobb lépésnek bizonyult életében.
Amikor a nagy ház túl nagynak bizonyult
44 évet töltött ugyanabban az otthonban, ahol a barátok és a család mindig közel voltak. Férje halála után azonban rájött, hogy egyedül fenntartani egy nagyobb ingatlant – mind anyagilag, mind lelkileg – túlságosan megterhelő. Eleinte vonakodott az elköltözéstől, hiszen legjobb barátnői épp szomszédjai voltak, és aggódott amiatt is, hogy ki fog beköltözni a helyére. Sokat imádkozott, hogy megtalálja a helyes utat.
Egy korábbi ismerősénél tett látogatás során megismert egy nyugdíjas közösséget, amely azonban nem nyerte el tetszését. Végül rátalált a pennsylvaniai Ambler városában lévő Gwynedd Estates-re, ahol már az első pillanattól otthon érezte magát. Tetszett neki a gondozott környezet, a csend és az a sajátos érzés, hogy hazaér, valahányszor belép az épületbe.
A pénzügyi háttér és a ház eladása
Obey korábban 27 évig dolgozott a Merck gyógyszeripari vállalatnál szabályozási területen. Bár kezdetben szakszervezeti tagként tevékenykedett, menedzsere tanácsára áttért a fizetéses státuszra, és maximálisan kihasználta a vállalati nyugdíjterv-kiegészítési lehetőségeket. 2004-ben vonult nyugdíjba, megtakarításait egyösszegben vette fel, majd egy pénzügyi tanácsadóra bízta a befektetések kezelését – akivel évente háromszor személyesen találkozik.
Januárban hirdette meg házát, amely gyorsan gazdára talált: 435 000 dollárért kelt el. A befolyt összegből fedezte a nyugdíjas közösségbe való beköltözés egyszeri belépési díját, amely 162 900 dollár volt. Emellett 200 dolláros, vissza nem térítendő jelentkezési díjat is fizetett. Havi rezsiköltsége 3482 dollár, amelybe minden beletartozik: a kábeltévé, a közüzemi számlák, a hókotró szolgáltatás és a gyepápolás is.
Közel maradt a családhoz
Az új otthon csupán hat percre van a régi háztól, így a kapcsolatai megmaradtak. Ötéves unokája, Ava hetente kétszer is nála alszik, és a közösség ezt teljes mértékben lehetővé teszi – azzal a kikötéssel, hogy az unoka természetesen nem lakhat ott állandó jelleggel. Lánya Lansdale-ben él, Rose Marie pedig minden alkalommal maga veszi fel az unokát a négy mérföldes távolságra lévő bölcsődéből.
Aktív mindennapok és közösségi élet
Obey korántsem tölt tétlen napokat: rendszeresen látogat idősotthonokat, ahol bibliaórát tart, és szinte minden nap elmozdul otthonról. A közösségben számos program közül választhat – előadások, filmvetítések és fitnesz-foglalkozások egyaránt elérhetők. Egyelőre főként a mozgásra összpontosít, amíg beilleszkedik az új környezetbe, de konyhai programokban is szívesen részt venne, hiszen a főzés igazi terápia számára. Tágas konyhájában örömmel készít ételeket, és a patióján unokájával buborékfújást játszik.
Az ebédlőben naponta egyszer ingyenesen étkezhet – általában salátát, főételt, gyümölcsöt és desszertet választ. Vacsorát legtöbbször otthon készít, bár néha a többi lakóval együtt étkezik, hogy ne érezze magát elszigetelve. Ha valamikor nem tudna autót vezetni, a közösség transzportszolgáltatást biztosít bevásárlóközpontokba is.
Szabadság és önállóság – irányítás nélkül
Ami Obeynek talán a legtöbbet jelenti az új élethelyzetben: senki nem mondja meg neki, mit tegyen. A közösség tájékoztatja a lehetőségekről, de a döntés mindig az övé, hogy részt vesz-e valamiben, és ha igen, mikor. Nem érzi magát sem irányítottnak, sem korlátozottnak.
Visszatekintve úgy véli, az otthona eladása volt az egyik legjobb döntése. Az ingatlanfenntartással járó anyagi és érzelmi terhek eltűntek az életéből, a stresszszintje csökkent, és egy olyan közösségben él, ahol biztonságban, mégis szabadon érezheti magát.
Forrás: www.businessinsider.com
