Üzleti 4ed

Címke: Olaszország

  • 16-szor jártam Olaszországban – ezt a várost ajánlom mindenkinek

    Tizenhatszor utaztam már Olaszországba, és ha adódik rá lehetőség, bármilyen témájú beszélgetésbe beleszövöm. Mégsem Velence, Róma vagy az Amalfi-part az, ami igazán a szívembe zárta ezt az országot – hanem Bologna, az észak-olaszországi Emilia-Romagna régió fővárosa.

    Bologna mindent kínál, amire egy utazó vágyhat: kivételes ételeket, kiváló borokat, gazdag művészeti és történelmi örökséget, lenyűgöző építészetet, és olyan életérzést, amely miatt az ember szinte szándékosan lekésné a hazafelé tartó repülőjét. A Colosseum megtekintése természetesen élmény, de számomra egy tökéletesen elkészített tortellini és egy pohár pignoletto Bolognában felér azzal – sőt, talán még felül is múlja.

    Összeszedtem, miért tartom elengedhetetlennek, hogy az Olaszországba látogatók beiktassák Bologna-t az útvonalukba – még akkor is, ha csak egyetlen szénhidrátban gazdag éjszakát tölthetnek ott.

    Bologna gasztronómiája egyedülálló élmény

    Minden olasz ismerősöm meg van győződve arról, hogy az ő régiójának a konyhája a legjobb – én azonban határozottan ki merem jelenteni, hogy a legjobb ételeket életemben Bolognában ettem. A mortadella, a tortellini és a bolognai ragu azóta is visszajár az álmaimba, és minden olaszországi utamon ezek az ízek után kutatom.

    Az egyik legkedvesebb élményem a városban a Quadrilatero nevű történelmi piaci negyedben való kóborlás volt, ahol a hentesek, sajtárusok és különleges élelmiszer-boltok szinte kényszerítenek arra, hogy minden néhány méternél megállj. Egy mortadella szendviccsel és egy pohár Lambrusco-val a kézben egy macskaköves sikátorban ültem le, és figyeltem az embereket – talán tökéletesebb pillanat nincs is.

    A régió emellett a Parmigiano Reggiano szülőhazája, amely itt mindig frisebbnek és intenzívebbnek tűnik, mint bárhol máshol a világon. Hagyományos emiliai vacsorára az A Balùs éttermet ajánlom mindenkinek: a bolognai ragu ott a legjobb tésztaétel volt, amit valaha Olaszországban ettem, a vajban sült szardíniás kenyér pedig szó szerint szétolvadt a számban.

    Évszázados történelem minden sarkon

    Bologna nem csupán a gourmet-élmények városa – aki itt jár, az ebéd utáni sétán is könnyen évszázados históriákba botolhat bele. Engem különösen megérintett az Archiginnasio városi könyvtár, amely ritka könyveket, több száz éves kéziratokat és egyedi gyűjteményeket őriz. Bár vizuálisan talán nem vetekszik a dublini Trinity Library-vel, az a tudat, hogy egyes kéziratok több mint ezer évesek, mégis rendkívülivé tette számomra ezt a helyet.

    Egyedülálló egyetemi légkör, semmi ösztöndíjas buliérzet nélkül

    A város büszkesége a Bolognai Egyetem, amelyet 1088-ban alapítottak, és a nyugati világ legrégebbi egyetemeként tartják számon. Ennek ellenére Bologna egyáltalán nem az a tipikus egyetemista város, ahol tömött bárok és hangos bulik határozzák meg a hangulatot. Ehelyett valami sokkal kifinomultabb atmoszféra uralja a várost: diákok, professzorok, művészek, fiatal szakemberek és régi bolognai polgárok keverednek egymással, megteremtve az ó-olasz tradíció és a fiatalos lendület csodálatos egyvelegét. A Piazza Verdi teret különösen kedvelem, ahol az előadások után összegyűlő diákok töltik élettel a teret.

    A portikók varázslatos világa

    Bologna építészeti különlegességei közül a legmegkapóbbak az árkádos folyosók, vagyis a portikók, amelyek közül sok a 12. századig nyúlik vissza. A városban összesen közel 60 kilométernyi ilyen fedett sétány található. A leghíresebb közülük a Portico di San Luca, amely mintegy 3,5 kilométeren át húzódik, és több mint 600 ív alkotja – látványa egyszerűen lélegzetelállító.

    Tökéletes kiindulópont más olasz városokhoz

    Bologna-t azért is ajánlom minden utazónak, mert a város felkeresése nem jelenti azt, hogy le kell mondani más olasz célpontokról. Bologna az ország egyik legfontosabb vasúti csomópontja: Firenze mindössze 30 percre, Milánó körülbelül egy órára, Velence pedig nagyjából másfél órára érhető el vonattal. Összességében úgy gondolom, hogy Bologna Olaszország egyik legnagyobb gasztronómiai és kulturális kincse – és én nem tudok eleget ajánlani.

    Forrás: www.businessinsider.com

  • Amerikai anyaként nevelek gyereket Olaszországban – így más itt minden

    Amerikai anyaként nevelek gyereket Olaszországban – így más itt minden

    New Yorkban születtem és nőttem fel, majd 24 évesen az olaszországi életet választottam. Már több mint tizenkét éve ez az ország az otthonom, ahol valódi életet építettem magamnak és a családomnak.

    Két gyermekem van: egy 8 éves lányom és egy 3 éves fiam, akik egész életüket Olaszországban töltötték. Bár személyesen sosem tapasztaltam meg, milyen Amerikában gyereket nevelni, saját gyermekkorom és az ott élő ismerőseim tapasztalatai alapján jól ismerem az amerikai szülői szemléletet. És ha valamit biztosan mondani tudok: a gyereknevelés itt teljesen másképp működik – néhol meglepő, néhol kifejezetten felüdítő módon.

    Az ételkultúra azonnal szemet szúr

    Elevenen él bennem az emléke, amikor New York-i köziskolásként anyám gondosan elkészített ebédet pakolt a táskámba, mert az iskolai menza kínálatához nem lett volna kedvem nyúlni. Olaszországban egészen más a helyzet.

    Ha elmesélném, mit eszik a lányom az iskolában, azt hinnéd, hogy egy minőségi vendéglőbe jár. A gyerekek minden nap többfogásos ebédet kapnak: előételként általában zöldséges vagy babos tészta kerül az asztalra, ezt követi a főfogás – például húsgolyó, rántott csirkemell vagy posírozott hal –, mellé pedig friss köret, saláta vagy főzelék. Olykor még desszert is van, mint például csokoládétorta. Az ételeket helyi szakácsok készítik, köztük sok iskolás gyermek édesanyja vagy rokona, az egész folyamatot pedig egy helyi étterem felügyeli.

    Az időbeosztás és a szabadidő más hangsúlyt kap

    Amikor az amerikai ismerőseim gyerekeinek napirendjét látom, szinte elfog a szédülés: reggeltől estig edzések, zeneórák, korrepetálások és különféle foglalkozások váltják egymást. Olaszországban ez a fajta teljesítménycentrikus megközelítés nem jellemző.

    Természetesen az olasz gyerekek is járnak különórákra és sportedzésre, de a hangsúly inkább azon van, hogy a gyerek mit szeret, mi érdekli valóban – nem pedig azon, hogy minél tömöttebb legyen az önéletrajza. Ha valaki focizni vagy gitározni szeretne, megteheti. Ha nem, az is teljesen rendben van.

    A gyerekek láthatóan több szabadságot élveznek

    Az évek során feltűnt, hogy az olasz szülők kevésbé ellenőrzik minden pillanatban a gyermekeiket. Ez az a terület, ahol én magam is küzdök az alkalmazkodással.

    Ennek gyökerei valószínűleg a saját neveltetésemben keresendők. New Yorkban felnőve a biztonság mindig elsődleges szempont volt; a szülők folyamatosan résen voltak, és igyekeztek megvédeni gyermekeiket a veszélyektől. Ezért hiába próbálok megfelelő önállóságot adni a gyerekeimnek, sokszor jóval óvatosabbnak érzem magam a körülöttem lévő olasz szülőknél. Látom, ahogy a játszótéren gyerekek kockázatos mutatványokat próbálgatnak, miközben a szüleik baráti csevegéssel vagy a telefonjukkal vannak elfoglalva. Ez a szemlélet ugyan erősítheti a gyerekek magabiztosságát és valóságérzékét, de nekem személy szerint ez sosem lesz természetes.

    A nagyfamília aktívan részt vesz a nevelésben

    Szembetűnő különbség az is, hogy a rokonság mennyire tevékenyen kiveszi a részét a gyereknevelésből. A felelősség nem kizárólag a szülőkre hárul, hanem megosztódik a generációk között. A nagyszülők – főleg a nonna, vagyis a nagymama – szinte második anyaszerepet töltenek be. A dadák és bébiszitterek igénybevétele jóval ritkább, hiszen a rokonok természetes módon segítenek be. Unokatestvérek, nagybácsik, nagynénik és nagyszülők egyaránt aktív résztvevői a gyerekek életének.

    Az én szüleim néhány évvel ezelőtt szintén Olaszországba költöztek, így teljes munkaidős nagyszülőkké váltak, és a gyerekeink mindennapi életének szerves részei.

    A közösség összetartása más dimenziót jelent

    Ahol mi élünk, az emberek szinte mind ismerik egymást – ez egy egészen más szintű összetartozás, mint amit New York-i gyerekként megtapasztaltam. Az ilyen kisebb közösségekben természetes, hogy mindenki figyel a másikra, és ez a gyerekekre is kiterjed. Valódi közös felelősségérzet lengi be a mindennapokat, ami az amerikai életemből teljesen hiányzott.

    A família köteléke nem lazul el a felnőttkorral sem

    Amerikában erős elvárás, hogy a fiatalok az egyetem után önálló életet kezdjenek, elköltözzenek a szülői házból, és a saját lábukon álljanak. Olaszországban ez a gondolkodásmód nem igazán létezik.

    Az olasz szülők kevésbé fixálódnak rá, hogy gyermekük minél rangosabb egyetemet végezzen, minél hamarabb stabil állást találjon, és mielőbb kirepüljön a fészekből. Sok fiatal felnőtt egészen a házasságkötéséig otthon marad, és ez teljesen természetesnek számít. Sőt, házasság után is előfordul, hogy a fiatal pár a szülőkkel él, amíg anyagilag meg nem alapozza magát. Ezt itt senki nem tartja visszalépésnek – inkább azt fejezi ki, hogy a család mindig részed marad, kortól függetlenül.

    Hogy a mi családunkban ez hogyan alakul majd, azt az idő dönti el. Szüleim jelenleg is tevékeny részei az életünknek, és remélem, ez így marad, ahogy a gyerekeim nőnek.

    Mindkét világ legjobbjait igyekszem ötvözni

    Igyekszem a legjobb elemeket kiemelni mindkét kultúrából. Az olasz életből átveszem az önállóság támogatását, a szoros családi kötelékeket és a közösségi összetartozást, miközben megtartom azt a fokozott biztonsági tudatosságot, amelyet New York-i neveltetésem belém oltott.

    Olykor furcsán érzem magam: amerikaiként gondolkodó szülő vagyok, aki olasz környezetben neveli a gyerekeit. Valószínűleg mindig is egy kicsit a két világ között fogok lebegni. De abban biztos vagyok, hogy nincs egyetlen helyes módja a szülőségnek – bárhol élj is a világon, a nevelés sosem egyszerű feladat.

    Forrás: www.businessinsider.com

  • Olaszország legjobb és legkevésbé ajánlott városai

    Olaszország legjobb és legkevésbé ajánlott városai

    Olaszország az egyik legkedvesebb utazási célpontom, így mindig találok okot a visszatérésre. 2016 óta háromszor jártam ott, köztük egy négy hónapos firenzei tartózkodással az egyetemi éveim alatt. Az ország kiváló vasúthálózatának köszönhetően összesen 21 várost és falut volt alkalmam felfedeznilegtöbbször vonattal.

    Egyes helyek teljesen lenyűgöztek, míg mások alatta maradtak a várakozásaimnak. Az alábbiakban megosztom, mely négy olasz városba térnék vissza szívesen, és melyik kettőt hagynám ki legközelebb az útvonalból.

    4 hely, ahova biztosan visszatérnék

    Cinque Terre – ahol a természet és a kultúra találkozik

    Az olasz riviéra északnyugati partján öt festői tengerparti falucskából álló Cinque Terre az egyik legszebb tájat kínálja az egész országban. Bár mindöt település vonattal is elérhető, a köztük vezető túraösvényeken gyalogolni igazi élmény. Azt javaslom, hogy a legdélebbi falunál, Riomaggiore-nál kezdjük a kirándulást, és észak felé haladjunk – a panoráma lenyűgöző. Ez a hely tökéletes választás azoknak, akik tengerparti pihenést, olasz hangulatot és természetjárást keresnek egyszerre.

    Verona – mintha egy mesében járnánk

    Első veronai látogatásomkor azonnal a városba szerettem. Varázslatos légköre, bejárható utcái és történelmi hangulata rögtön magával ragadott. Shakespeare Rómeó és Júliájának otthona ez a város, így nem meglepő, hogy a turisták ezrei zarándokolnak Júlia házához. Ott jártamkor egy önkéntes csoportra, a Club di Giuliettára bukkantam, akik a világ minden tájáról érkező, Júliának írt levelekre válaszolnak kézzel írott üzenetekkel. Néhány órát én is töltöttem olvasással és válaszírással – ez volt utazásom legmeghatóbb pillanata. Verona könnyen bejárható, gazdag történelemmel rendelkezik, és akár egynapos kirándulásként is remekül megállja a helyét.

    Firenze – ahol mindig van valami újra felfedezni

    2016-os kint élésem óta kétszer is visszatértem Firenzébe, és minden egyes alkalommal újabb csodákra bukkanok Toszkána fővárosában. Az első látogatóknak legalább négy teljes napot javaslok, hogy legyen idő múzeumokat és piacokat is felfedezni. A Santo Spirito gazdapiacon friss péksüteményeket, helyi zöldségeket és vintage kincseket lehet találni. Kedvenc programjaim közé tartozik a gelato elfogyasztása séta közben, majd a Piazzale Michelangelo-ra kapaszkodni a naplementéhez. Hűvösebb estéken a Szent Márk-templomban megfizethető áron lehet élő operaelőadásokat hallgatni. A városon kívül is rengeteg lehetőség adódik: lovagolhatunk a toszkán dombok között, részt vehetünk tésztakészítő tanfolyamon, vagy borturát tehetünk a környéken.

    Catania, Szicília – egy vulkán lábánál

    Szicília felkeresése esetén Catania mindenképpen kötelező úti cél. A város az Etna, Európa legmagasabb aktív vulkánja tövében fekszik, amely nemcsak a táj meghatározó eleme, hanem a helyi idegenforgalom, az építészet és a bortermelés szerves része is. Nyugalmi időszakban túravezetők kísérik fel a látogatókat a kráter peremére, a fekete vulkáni kő pedig ott köszön vissza a helyi templomokban, tereken és utakon. A szicíliai gasztronómia és borkultúra önmagában is elegendő ok az ellátogatásra: a vulkáni hamu tápanyagokban gazdag talajt biztosít az itteni szőlőültetvényeknek, amelyek kivételes minőségű borokat termelnek.

    2 hely, amit legközelebb kihagynék az útitervemből

    Nápoly – inkább az Amalfi-partot választanám

    Már több utazótársam is figyelmeztette, hogy Nápoly nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, én mégis saját tapasztalatot akartam szerezni – ezért tavaly egy szólóutazáson kétszer is felkerestem a várost, különböző negyedekben szállva meg. A nápolyi pizza ugyan fenomenális volt, de a szétterülő, dombos várost gyalogosan bejárni rendkívül fárasztó. A helyi metró praktikus közlekedési eszköznek bizonyult, de sajnos a zsebtolvajok kedvelt vadászterülete is egyben. Mivel éjszaka nem mertem tömegközlekedéssel utazni, a taxiköltségek hamar összeadódtak. Összességében ha Dél-Olaszországban járok, inkább az Amalfi-partot vagy más közeli, festői helyszínt céloznék meg.

    Velence – egyszer elég volt

    Velencének rengeteg vonzereje van: az egyedülálló építészet és a világhírű üvegművesség önmagukban is megérik a látogatást. Ugyanakkor az éttermek kínálata csalódást keltett, az árak – legyen szó szuvenírről, ételről vagy programokról – jóval magasabbak, mint Olaszország más városaiban. A szűk, kanyargós utcákon könnyen elveszti az ember az orientációját, a tömeg pedig nyomasztóvá teszi a sétát. Ráadásul ma már belépési engedély is szükséges a városba bizonyos napokon, ami külön előre tervezést igényel. A magas költségeket, a nehézkes navigációt és az adminisztratív terheket figyelembe véve valószínűleg nem fogok visszatérni Velencébe.

    Forrás: www.businessinsider.com

  • 8 éve élek az olasz Alpokban – nem mindig nyaralás

    8 éve élek az olasz Alpokban – nem mindig nyaralás

    Ha megkérdezik tőlem, miért választottam az Aosta-völgyet új otthonom helyszínéül, a legtöbben azt feltételezik, hogy egy helyi férfiba szerettem bele, vagy megszállott sírajongó vagyok. A valóság azonban egészen más: maga a táj és a vidék varázsa fogott meg teljesen.

    Courmayeur-t, a kis alpesi kisvárost 2018-ban fedeztem fel magamnak. Éppen betöltöttem a negyvenet, a házasságom véget ért, és otthagytam az állásomat Edinburghban. Kimerülten, elveszetten és megtört szívvel úgy éreztem, ideje kilépni a megszokott kerékvágásból. Egy olaszországi autós körutazás a mentett kutyámmal, Annie-vel tökéletes megoldásnak tűnt arra, hogy kicsit felrázzam az életem.

    Az út első szakaszára anyukám is csatlakozott. Szenvedélyes túrázóként ő javasolta, hogy álljunk meg ebédelni egyik kedvenc hegyivárosában, az olasz Alpokban. A hely nyugodt, hiteles légköre azonnal megfogott – de akkor még eszembe sem jutott volna, hogy nyolc évvel később állandó lakójaként fogom itt tölteni az életem.

    Courmayeur mindig hazaérkezést jelentett

    Az út hátralévő részét Olaszország felfedezésével töltöttem, majd visszatértem észak felé, és szinte ösztönösen megálltam Courmayeur-ben egy rövid látogatásra. Néhány nap két hétre nyúlt, majd néhány hónapra, miután találtam egy megfizethető, szezonon kívüli bérlakást, és úgy döntöttem, maradok. Az eredeti háromhónapos szerződést aztán egy egész évre hosszabbítottam meg.

    A csend, a kék égbolt és a lenyűgöző tájak tartottak vissza. Imádtam, hogy a mindennapi kutyasétákon már perceken belül magányos természetben találtam magam, elképesztő kilátással körülvéve. Emellett a város elhelyezkedése is praktikus: néhány óra autóút választ el Milánótól, Turuntól és Genftől, így a barátaim és a családom könnyen felkereshetnek, én pedig bejárhatom Európa más szegleteit.

    Közel egy évnyi courmayeur-i tartózkodás után rövid időre visszautaztam Skóciába. Még nem voltam biztos benne, hol szeretnék véglegesen letelepedni. Ám amikor visszahajtottam a kisvárosba, olyan erős hazaérkezés-érzés fogott el, hogy azonnal elindítottam a tartózkodási engedély megszerzéséhez szükséges folyamatokat.

    Az alpesi élet árnyoldalai, amelyekről senki sem beszél

    Az első év során rájöttem, hogy egy ilyen festői alpesi üdülőhelyen egész évben élni gyökeresen különbözik attól, mint ott nyaralni. Courmayeur lakossága általában körülbelül 3000 fő, de a téli síidényben és a nyári csúcsszezonban a város megtelik turistákkal. A torlódás a szűk utcákban, a lakásbérlés nehézsége és a magas bérleti díjak mind olyan tényezők, amelyekkel szembe kell nézni.

    A holtszezonban viszont mintha kihalna a város. A hétvégi házak bezárnak, az éttermek leengedik a rolót – ez a lassúbb tempó nekem kifejezetten jól esik, de aki a pezsgő városi forgataghoz szokott, annak megrázó lehet az átmenet.

    A nyelvi akadály szintén komoly kihívást jelentett. Az olasz tudásom szégyenletesen lassan fejlődött, és még az egyszerű hétköznapi párbeszédek is szorongással töltöttek el kezdetben. A helyiek mindig udvariasak és segítőkészek voltak – sokan a turizmusban dolgozók közül angolul is kommunikálnak –, de természetesen időbe telt, mire a szoros közösség tényleg befogadott.

    A megélhetési költségek sem elhanyagolhatók: a téli fűtési számlák például jóval magasabbak, mint amire Skóciában számítottam. Szerencsére otthonról dolgozom, de ismerek szezonális munkásokat, akik hosszú munkaidővel, kevés szabadnappal és alacsony bérrel küzdöttek.

    Mégis megéri itt élni

    A nehézségek ellenére egy pillanatig sem bántam meg a döntésemet. Az itt töltött évek megerősítettek abban, hogy számomra a természet, a közösség és a belső nyugalom fontosabb, mint a státusz vagy a nagyvárosi élet. Természetesen a költözés önmagában nem old meg minden problémát, de a megfelelő helyen megtaláltam azt a teret, amelyre szükségem volt, hogy feldolgozzam a nehézségeimet.

    Megnyugtató érzés olyan helyen élni, ahol az évszakok szabják meg az élet ritmusát. Télen síelek, tavasszal és ősszel a szomszédok krumpli- és almatermését segítek betakarítani, nyáron hegyi menedékházakig túrázok és gleccservizű tavakban úszom.

    A helyi közösségem egy részét élethosszig itt élő helyiek, másik részét néhány külföldi alkotja – mindannyian bővítették a szemléletmódomat. Csodálom a szállodai dolgozók, a felvonókezelők és a hegyi vezetők elhivatottságát, és jólesik látni, ahogy a kiégett nagyvárosi emberek újra rátalálnak az életörömre ezen a helyen.

    Megtanultam, hogy az olasz hegyvidéki élet magával hozhat csodálatos természetet, lassabb tempót és értékes közösséget – de türelmet, rugalmasságot és önismeretet is megkövetel. Láttam olyanokat, akik ideköltöztek, majd hamarosan el is mentek, mert a valóság nem egyezett az elvárásaikkal.

    Nekem azonban pontosan erre volt szükségem. Az élet itt nem tökéletes, de minden alkalommal, amikor a kutyámmal kilépek a hegyi ösvényre a falu felett, egy egyszerű, mély megelégedettség tölt el.

    Forrás: www.businessinsider.com