Üzleti 4ed

Címke: pályaváltás

  • 25 év Adobe után iskolabusz-sofőr lett – egy elbocsátott mérnök története

    25 év Adobe után iskolabusz-sofőr lett – egy elbocsátott mérnök története

    James Strawn 56 éves, Colorado állambeli szoftvermérnök úgy tervezte, hogy saját feltételei szerint megy nyugdíjba az Adobe-tól, 59 és fél éves korában. Azonban a cégnek más elképzelései voltak, és 25 évnyi munkaviszony után 2025 júniusában elbocsátották.

    Negyedszázad egyetlen cégnél

    Strawn 2000-ben csatlakozott az Adobe-hoz alvállalkozóként a San Jose-i székhelyen, majd még ugyanabban az évben teljes munkaidős alkalmazott lett. 2008-ban lehetőséget kapott a távmunkára, ezért Coloradóba költözött, ahol azóta is él. Karrierje során az Illustrator csapatától a Premiere részlegre váltott, ahol több mint két évtizedet töltött el. Saját bevallása szerint az Adobe mindig tisztességesen bánt vele – fizetése meghaladta a 150 000 dollárt, és a távmunka lehetőségét is nagyra értékelte.

    A váratlan elbocsátás

    Egy nap naptármeghívót kapott, amelyen részt véve egy vezető felolvasta az elbocsátásról szóló szöveget. Strawn döbbenettel fogadta a hírt. Volt még néhány hete a hivatalos kilépés előtt, amelyet egy korábban tervezett családi nyaralással töltött. Visszatérve intenzíven keresni kezdte a belső álláshirdetéseket, kapcsolatait mozgósította, és tudtára adta mindenkinek, hogy munkát keres. Augusztus 1-jén volt az utolsó munkanapja, majd végkielégítéséből élt, miközben lazábban kereste az újabb állást – még bízva abban, hogy hamarosan hasonló pozíciót talál.

    A kimerítő és megalázó álláskeresés

    Szeptembertől munkanélküli-segélyt igényelt, és az álláskeresés komolyabb formát öltött. Karriercoacht fogadott fel, szemináriumokon vett részt, folyamatosan testre szabta önéletrajzát. Kezdetben legalább 100 000 dolláros éves fizetést keresett, de az idő előrehaladtával egyre lejjebb adta az elvárásait. Az eredmény azonban legtöbbször csend volt: vagy egyáltalán nem kapott visszajelzést, vagy biztató ígéreteket követett teljes hallgatás.

    Strawn szerint ez volt élete legrosszabb szakasza. Bár örült a családdal töltött időnek, a folyamat rendkívül demoralizáló volt. Úgy érezte, kudarcot vallott – különösen, amikor a LinkedInen azt látta, hogy egykori kollégái már hónapokkal az elbocsátás után fantasztikus állásokban vannak. Három tényező nehezítette a helyzetét: az életkora miatti korizmus, az erősen versenyző tech-álláspiaci és az MI, amely még az emberi szemek elé sem engedte eljutni az önéletrajzát.

    A segély megszűnése után új irány

    Amikor tavasszal megszűnt a munkanélküli-segélye, Strawn határozott: a technológiai szektor felé tett erőfeszítések nem vezettek sehova, és csak az energiáit emészti fel. Próbált a Costcónál és egy helyi fitneszklubnál munkát találni, sikertelenül. Végül egy barátja hívta fel figyelmét arra, hogy a helyi iskolabusz-telepen sofőröket keresnek.

    Első reakciója elutasító volt, ám aztán átgondolta a helyzetet: a munka stabil, kiszámítható menetrenddel rendelkezik, MI-rezisztens, és akár szórakoztató is lehet. Egy ismerőse bemutatta a közlekedési igazgatónak és a főoktatónak. Az interjú személyesebb volt, mint bármely tech-állás felvételi folyamata – nem a projektek méretéről kérdezték, hanem arról, hogyan mutatja ki a törődést a gyerekek iránt. A találkozó azzal zárult, hogy meghívták egy próbaútra.

    Meleg, zajos és fárasztó – de megéri

    Strawn megkapta az állást, amely az Adobe-os fizetéséhez képest drasztikus csökkentést jelentett. Az első próbaút után kételyei támadtak: a feladat sokkal fizikailag és mentálisan megterhelőbb volt, mint a szoftverfejlesztés. Két hónapos képzésen vett részt, amelynek során megszerezte a kereskedelmi járművezetői engedélyét, sok úton töltött időt, és diákkezelési tréningen is részt vett. Az iskolaév augusztusban kezdődött.

    Az első másfél hét rendkívül nehéz volt. A tech-szektorban a legnagyobb hiba egy felhasználókhoz kijutó szoftverhiba lehetett – most viszont gyermekek biztonsága múlik minden döntésén. Néhány megbeszélés után a felettesével őszintén kibeszélte a nehézségeket, de kitartott. Mára már rutinszerűen végzi a munkát: ismeri az összes gyerek nevét és az útvonalat. Reggelente és délutánokon néhány órányi sofőrködés jutott rá az általános, középiskolás és gimis tanulók szállítása között.

    Colorado gyönyörű vidékén dolgozik: napkelték, hegyek és vadállatok kísérik útjai során. Bár még nem tudja, meddig folytatja – egy évig vagy ötig –, nem bánja meg a döntést. Munkatársai és felettese kivételes emberek, akik folyamatosan bátorítják.

    Váratlan közösségi visszhang

    Az állásvesztés után Strawn elhagyta a közösségi médiát, ám egy ponton közzétett egy bejegyzést az új munkájáról. A visszajelzések minden várakozást felülmúltak. Egy online közösség a történetétől megihletett tagjai kampányt indítottak, hogy anyagilag is segítsék a korai nyugdíjba vonulásban. Strawn létrehozott egy memecoint is a támogatni szándékozóknak. Saját bevallása szerint csak akkor fontolná meg a visszatérést a tech-szektorba, ha valaki kivételes ajánlattal keresné meg. Amennyiben mégis elhagyná a buszos munkát öt évnél korábban – ekkor veszítené el a teljes coloradói állami nyugdíjalap-jogosultságot –, biztosan csak más sofőri állást vállalna.

    Forrás: www.businessinsider.com

  • 15 évig repülőket terveztem – majd vidéki Japánt menteni

    15 évig repülőket terveztem – majd vidéki Japánt menteni

    Daisuke Fujii az íróasztalánál dolgozik Japánban
    Daisuke Fujii pályaváltása – Fotó: Daisuke Fujii
    • Texasi tanulmányai során Daisuke Fujii felismerte, hogy a kockázati tőke nemcsak a nagyvárosokat képes fejleszteni.
    • Miután japán munkáltatója folyamatosan elutasította üzleti ötleteit, úgy döntött, saját vállalkozásba kezd.
    • Ma már gazdálkodóknak és vidéki közösségeknek segít új bevételi forrásokat teremteni agrárturizmus és butikszállodák révén.

    Ez a cikk Daisuke Fujii-val, a Farm & Firm Company társalapítójával folytatott beszélgetésen alapul. A vállalkozás egy japán tanácsadó cég, amely gazdálkodóknak és vidéki közösségeknek segít bevételt generálni agrárturizmus, vendéglátás és üzletfejlesztés területén.

    Egy mérnök, aki csillagokig látott

    Daisuke Fujii Saitamában nőtt fel, Tokyo-tól mindössze harminc kilométerre. Már általános iskolás korában rabul ejtette a világűr és a mérnöki tudományok világa – különösen a repülők és műholdak. Tizennégy éves korára megérett benne az elhatározás: mérnök lesz. Mivel azonban öt testvérével együtt kellett volna osztoznia a szülői támogatáson, a tandíjat maga fedezte: felvételt nyert a Japán Nemzeti Védelmi Akadémiára, ahol nem csupán repüléstechnikai képzés folyt, hanem az oktatás is ingyenes volt, sőt havi kisebb juttatást is kapott.

    2001-ben az austini University of Texasra iratkozott be repüléstechnikai szakra. Kutatási ösztöndíjasként dolgozott, ami fedezi a tandíját és szerény fizetést is biztosított. Texasban szembesült azzal, hogy az Egyesült Államokban a kockázati tőke nemcsak a metropoliszokat lendítette fel, hanem kisebb városokat is virágzóvá tett. Japánban ezzel szemben csak Tokyo és Osaka mutatott növekedést – mindenhol máshol fogyott a népesség. Ez a megfigyelés, bár akkor nem tudatosult benne teljesen, mélyen belévésődött.

    Szembenézés a régi gondolkodásmóddal

    2002-es diplomájának megszerzése után hazatért Japánba, ahol repülőmérnökként kezdett dolgozni. Finanszírozási gondok miatt 2004-ben az autóipar felé fordult, ahol bőségesebb kutatási keretek álltak rendelkezésre. Egy japán autógyártónál vezető szerepet töltött be, és megszerezte a kis- és középvállalkozási menedzsment tanácsadói minősítést – egy presztízses japán szakmai vizsgát, amelyet a jelentkezők mindössze négy százaléka tud teljesíteni.

    Amikor üzleti elképzeléseit több osztályon is bemutatta a döntéshozóknak, mindenhol elutasításba ütközött. Meggyőződése volt, hogy a vállalat ragaszkodik az elavult szemlélethez. Friss minősítésével a zsebében kilépett, és saját vállalkozásba fogott. Célja az volt, hogy a nagyvárasokon kívül hozzon létre az Egyesült Államokban látottakhoz hasonló vállalkozói klasztereket. A repülőipar ebben nem kínált elég lehetőséget, ezért egy másik, országszerte jelen lévő ágazat felé fordult: a mezőgazdaság irányába.

    Egy gazdálkodó dolgozik Japánban
    Miyuki Shibui, japán gazdálkodó – Fotó: Laura Pollacco

    A földközeli munka: az űrtől a szántóföldekig

    2009-ben megalapította a Farm & Firmot, ahol tanácsadóként segítette a gazdálkodókat saját márkájuk kiépítésében és a közvetlen értékesítésben. A vállalkozás hamarosan élelmiszer-feldolgozásba is belevágott, sőt egy farm-to-table éttermet, a Shimotsuke Noent is elindította. 2011-re tíz alkalmazottja volt, és magán- és közszférabeli ügyfeleket egyaránt kiszolgált. Ma nyolcvan főállású munkatársat foglalkoztat.

    Ugyanebben az évben Otawara város önkormányzata megbízta a céget egy agrárturisztikai projekt kidolgozásával. Annak ellenére, hogy Fujiinek korábban nem volt turisztikai tapasztalata, a gazdákkal meglévő kapcsolatai révén a farmmaradás koncepcióját kezdte vizsgálni – és megnyerték a tendert. A gazdálkodókat nehéz volt meggyőzni: nem hitték, hogy bárki is szívesen töltene náluk időt, vagy hogy a környékük érdekes lehet a turisták szemében. E szemlélet megváltoztatásának érdekében létrehozta az Ohtawara Tourism szervezetet, amelynek küldetése a vidéki japán mindennapok szépségének bemutatása volt.

    Először főleg japán diákcsoportokkal dolgoztak, akik Otawara környéki farmokat látogattak meg. A következő lépés az volt, hogy rávegyék a gazdákat ingatlanaik felújítására, hogy magasabb szintű és hosszabb tartózkodásokat is fogadhassanak. Ehhez egy remek példalehetőség kínálkozott.

    Az Iizukatei butikszálloda Japánban
    Az évekig üresen álló ház ma Iizukatei butikszállodaként fogadja a vendégeket – Fotó: Laura Pollacco

    Elhagyott otthonokból virágzó szállodák

    Nakagawa, egy Otawara melletti kisváros megkereste Fujiit egy akiyával – egy egykor előkelő helyi família tulajdonában álló, régóta lakatlan ingatlannal. Az épületet Iizukatei névre keresztelt butikszállodává alakította át, két konkrét céllal: egyrészt turistákat vonzani a vidéki kisvárosba, különösen az egyéni utazók körét; másrészt megváltoztatni a helyiek gondolkodását, és megmutatni, hogy a régi épületek és a környék valódi értéket kínál a látogatóknak.

    Az eredmény magáért beszél: a felújítás előtt évente tíz-tizenöt külföldi turista fordult meg a városban, mára ez a szám négyszáz-ötszázra emelkedett. A sikernek köszönhetően egyre több gazdálkodó kezdi felújítani a saját portáját, hogy valódi farmszállodává alakíthassa azt. Az agrárturizmus különösen azok számára jelent kitörési lehetőséget, akik a mezőgazdaságból nehezen tudnak megélni – új bevételi forrást és a vidéki japán kultúra megőrzésének esélyét kínálja egyszerre.

    Az Iizukatei egykori előkelő japán família otthona volt
    Az épület egykor egy neves japán família otthona volt – Fotó: Laura Pollacco

    Nincs megbánás – csak más irány

    Fujii nem bánja a pályaváltást. Általános iskolától számítva tizenöt éven át egyetlen álom vezérelte: repülőket tervezni. Ezt az álmot valóra váltotta – mégis továbblépett, mert úgy érezte, vállalkozóként nagyobb hatást tud gyakorolni a társadalomra. Mérnöki és projektvezetői tapasztalatai ma is nélkülözhetetlennek bizonyulnak: megtanult összetett feladatokat sokszínű csapattal megoldani, túllépni a berögzült feltételezéseken, és kísérletezéssel megtalálni az új utakat. A vállalkozói lét olyan lehetőségeket és élményeket hozott, amelyeket alkalmazottként soha nem kapott volna meg – és ami a legfontosabb: megtalálta benne a saját értékrendjével összhangban lévő életcélját.

    Forrás: www.businessinsider.com