Az idő kegyetlen. Amikor négy gyermekem egyenként megszületett, azt hittem, örökké kicsik maradnak. A csecsemős és kisgyermekes évek annyira mindent felemésztőek, hogy az ember azt gondolja, soha nem érnek véget. Hamar megtanultam azonban, hogy a mondás igaz: a napok hosszúak, de az évek rövidek. Mire ez igazán tudatosult bennem, már nem volt lehetőségem visszamenni és változtatni a dolgokon.
Szinte fizikailag érzem a szívfájdalmat, amikor idősebb lányomat – aki ma már közel húsz éves – első nap elvittem az általános iskolába. Ezt az első napot még három hasonló követte, közel egy évtizeden át, ahogy három fiatalabb testvére is elindult az iskolai úton.
Minden egyes alkalommal nagy napszemüveg mögé rejtettem a könnyeimet, és igyekeztem visszafojtani a zokogásomat. Tudtam, hogy örülni fogok az újonnan nyert szabad időnek, mégis fájt elengedni őket. Az első iskolai napokat aztán villámgyorsan követték a ballagások és az újabb kihívások.
Most, 16 évnyi általános iskolás gyerek után, a legkisebb fiam is hamarosan középiskolába lép. Ez az ő mérföldköve, de az enyém is egyben – lezár egy hosszú korszakot, amelyet nagyon szerettem, és amelyre nosztalgiával fogok visszagondolni. Ha azonban visszamehetnék az időben, néhány dolgot biztosan másképp csinálnék.
Mindent „tökéletesen” akartam csinálni
Amikor a nagyobb gyerekeim még kicsik voltak, úgy gondoltam, hogy minden egyes döntésemnek meghatározó hatása lehet az életükre. Szakkönyveket böngésztem a helyes szülői módszerekről, és aggodalmaskodtam a képernyőidő minden perce, az alvás minden másodperce és az étkezések minden egyes falata miatt. Ez rendkívül stresszes volt, és sok örömöt elvett a korai anyaság éveiből. Vajon jól alkalmazom a kötődési szülői módszert? Megfelelőek a szabályaim? Jól tartatom-e be őket?
Visszatekintve be kell látnom: nem volt különösebben nagy baj abból, ha a gyerekek néha egy kanál plusz fagylaltot ettek, vagy ha bizonyos zöldségeket nem szerettek – mindaddig, amíg szépen fejlődtek. Nem érte meg megfosztani őket egy utcai játéktól vagy egy extra UNO-körből azért, hogy 20 perccel többet aludjanak. A világ nem omlott össze attól sem, ha felgyülemlett a mosatlan, vagy ha mosatlan tányérokkal mentem aludni.
Ma, tizenévesen, jóval komolyabb problémákkal kell szembenézniük: iskolai erőszak, ivással kapcsolatos kortársi nyomás, a közösségi média tartalmainak permanenciája, és a pályaválasztás kérdései. Mindez egészen más megvilágításba helyezi azokat az apró gondjaimat, amelyeken fiatal anyaként rágódtam.
Túl sokáig halogattam a közös élményeket
Kisgyermekes szülőként az idő torzultan telik. Rengeteg dolgot halasztottam el olyan napokra, amelyek sosem jöttek el. Most már sok minden nem érdekli a gyerekeimet abból, amit egykor terveztem velük.
Például soha nem jött el az alkalmas pillanat egy Disney-hajóútra, pedig évek óta álmodoztam róla. Szerettem volna Finnországba utazni, hogy a gyerekek láthassák a Mikulás otthonát. Mára azonban még a legkisebb fiam is kinőtte az ilyen varázslatos gyermekkori élményeket. Ugyanígy halogattam a közös családi fotózást is. Bár még most sem késő lefoglalni egy fotóst, a gyerekeim már más életszakaszban vannak, és elmulasztottam azt az ablakot, amikor még mindenki kicsi volt egyszerre.
Jobban ott kellett volna lennem lélekben is
A kisgyermeknevelés kimerítő feladat, különösen akkor, ha mellette karriert is kell egyensúlyozni. Mégis, visszatekintve, bárcsak többet tettem volna le a telefonomat, és tudatosabban lettem volna jelen. Bár elméletben tudtam, hogy a képernyőhasználatomat korlátoznom kellene, ennek valódi jelentősége csak nemrég süllyedt igazán mélyre bennem.
Akkoriban szívesen csipkedtem el a perceket arra, hogy a közösségi médiát böngésszem, miközben a gyerekek a játszótéren játszottak, vagy Dupló kockákkal építkeztek a nappaliban. Most már másképp töltik az idejüket, és ezek a pillanatok örökre elvesztek. Az a nap is hamarabb jött el, mint gondoltam, amikor a gyerekek inkább a barátaikkal akartak lenni, mint velem. Bár ma már tudatosabban kezelem a telefonhasználatomat, amikor velük vagyok, rengeteg olyan órát hagytam elveszni, amelyek mindkét félnek nagy örömet okozhattak volna – olyan, felhőtlen, gyermeki játékossággal töltött órákat, amelyek most már nem jönnek vissza.
Forrás: www.businessinsider.com