Több mint 128 órát töltöttem éjszakai Amtrak vonatokon, és rengeteg hibát követtem el ez idő alatt. Az alábbiakban a legfontosabbakat gyűjtöttem össze – olyanokat, amelyekből minden első alkalommal utazó tanulhat.
Az első utazásom 2021 októberében indult: két egymást követő, nagyjából 30 órás utat tettem meg Miami és New York között. Később, 2025 januárjában Denver és Salt Lake City között töltöttem 15 órát a vonaton, majd 2026 februárjában az Amtrak leghosszabb járatát is kipróbáltam Chicagótól Emeryville-ig, ami összesen 53 óráig tartott.
1. Nem iratkoztam fel az Amtrak hűségprogramjára az első foglalásnál
Csak az első utam után értesültem arról, hogy az Amtraknak van egy pontgyűjtő rendszere, amelynek keretében az utasok minden elköltött dollár után 2 pontot kapnak. A pontok felhasználhatók jegyekre, szállodákra, vásárlásra és étkezésre – és a csatlakozás ingyenes. Ha időben regisztrálok, az első utam után már 3000 ponttal gazdagodtam volna. Végül a Denver–Salt Lake City út után léptem be a programba, és azóta közel 7000 pontot gyűjtöttem össze.
2. Nem tudtam, hogy a jegyem ingyenes lounge-belépőt is tartalmaz
Az első éjszakai utam foglalásánál fel sem merült bennem, hogy megnézzem, jogosult vagyok-e a Metropolitan Lounge használatára a New York-i Penn Stationben. Ez a váróterem elérhető néhány kiválasztott állomáson, és az Amtrak első osztályos és hálókabinos utasai számára teljesen ingyenes – kényelmes ülőhelyekkel, üdítőkkel és kisebb harapnivalókkal. Az első utamon kihagytam ezt a lehetőséget, ám azóta rendszeresen igénybe veszem a New York-i, washingtoni és chicagói lounge-okat.
3. Hosszú utakon nem foglaltam a legkényelmesebb kabintípust
Az Amtrak éjszakai vonatain többféle elszállásolás közül lehet választani: az egyszerű ülőhelyektől egészen a privát szobákig. New Yorkból Miamiba egy körülbelül 500 dollárba kerülő roomette-ben utaztam – ez egy nagyjából 2 négyzetméteres, zárt tér összecsukható asztalokkal és ágyakká alakítható székekkel. A visszaúton viszont egy kétszer akkora hálószobát foglaltam 1000 dollárért, amelyhez saját fürdőszoba is tartozott. Az összehasonlítás után egyértelműnek tűnt, hogy hosszabb utakon megéri a nagyobb kabinba fektetni. A 2025-ös 15 órás úton a roomette is megfelelő volt, de a 2026-os 53 órás utazásra már 2200 dolláros hálószobát foglaltam, és egyáltalán nem bántam meg.
4. Az első utamon a felső emeletes ágyat választottam – nem kellett volna
Már azelőtt tudtam, hogy hibát követtem el, mielőtt elaludtam volna. A vonat rázkódásához még nem voltam hozzászokva, és az felső ágyon ez az érzés csak fokozódott. Kezdőknek határozottan az alsó ágyat ajánlom. Mára már megszoktam a vasúti ingadozást, és élvezem a felső szintet – de az induláshoz az alsó sokkal jobb választás.
5. Elfelejtettük bepakolni a kényelmet biztosító alapfelszerelést
Az első éjszakai utamon szinte végig rosszul voltam, így azóta a mozgásbetegség elleni gyógyszer elengedhetetlen kelléke a csomagomnak. Emellett tanultam a saját harapnivalók fontosságáról is: bár a hálókabinos jegyekhez reggeli, ebéd és vacsora is jár, az étkezések közötti hosszú idő nagyon megviselt. A második utamon, ahol már fürdőszobás kabinom volt, azért nem zuhányoztam, mert elfelejttem vízálló papucsot hozni. A 2026-os utazásra már gondosan bepakoltam egy pár Crocs-ot.
6. Felesleges dolgokat vittem magammal
Bár örültem a zuhanycipőnek, a törülközőt és a saját tisztálkodószereket feleslegesen hoztam, mivel a vonat mindkettőt biztosította. Szintén helyet rabolt a bőröndömben az ukulelém és a dobverők – zenészként jó időtöltésnek gondoltam őket az 53 órás útra, de a fedélzeten hamar kiderült, hogy ezekkel zavarnám a többi utast.
7. Nem ellenőriztem, hogy van-e WiFi a vonaton
Az első két New York–Miami utamon volt fedélzeti internet, ezért meglepetésként ért, hogy a Denver–Salt Lake City járaton ez a szolgáltatás nem állt rendelkezésre. Utólag visszagondolva, mindig érdemes előzetesen tájékozódni az internetelérhetőségről. Ha tudtam volna, előre letöltöttem volna néhány filmet vagy sorozatot az útra.
8. Megbántam, valahányszor kihagytam a friss levegőzést az állomásokon
Az éjszakai vonatos utazás egyik legnehezebb része számomra a szűk térben töltött hosszú idő. Szerencsére az Amtrak néha elég hosszan áll egy-egy állomáson ahhoz, hogy az utasok kiszállhassanak és megmozgassák a lábukat. Általában sétálok egyet a peronon, de időnként – ha épp könyvbe mélyedek vagy kellemetlen az időjárás – bent maradok. Ilyenkor szinte mindig megbánom: felgyülemlik az energia, és egyre kényelmetlenebbül érzem magam. A legutóbbi 53 órás utazáson végre megtanultam a leckét, és minden megállóban kiléptem a levegőre.
Forrás: www.businessinsider.com
