Minden nap elmegyek a fiam h\u00e1tizs\u00e1kja mellett. Ott \u00e1ll a h\u00e1ts\u00f3 ajt\u00f3n\u00e1l, pontosan ott, ahol m\u00e1jus utols\u00f3 iskolai napj\u00e1n ledobta. M\u00e1r t\u00f6bb mint k\u00e9t h\u00f3napja figyelem ezt a l\u00f6ttyedt, fekete t\u00e1sk\u00e1t, ami szinte jelk\u00e9pe annak, hogy a ny\u00e1r v\u00e9get \u00e9rt. Val\u00f3sz\u00edn\u0171leg gy\u0171r\u00f6tt feladatlapok, megviselt f\u00fczetek \u00e9s elhaszn\u00e1lt ceruz\u00e1k lapulnak benne \u2013 meg ki tudja, milyen egy\u00e9b tizen\u00e9ves-f\u00e9le rejt\u00e9lyek. Csak azt rem\u00e9lem, nincs benne \u00e9tel.<\/p>\n
Ha ez n\u00e9h\u00e1ny \u00e9vvel ezel\u0151tt t\u00f6rt\u00e9nik, m\u00e1r r\u00e9gen megoldottam volna a helyzetet. Ki\u00fcr\u00edttettem volna a t\u00e1sk\u00e1t, sz\u00e9tv\u00e1logattam volna a pap\u00edrokat, kidobtam volna, ami szem\u00e9t, \u00e9s gondoskodtam volna arr\u00f3l, hogy minden rendben legyen az \u00faj tan\u00e9vre. S\u0151t, m\u00e9g egy kis nevel\u00e9si leck\u00e9t is csomagoltam volna mell\u00e9 a rend \u00e9s a felel\u0151ss\u00e9g fontoss\u00e1g\u00e1r\u00f3l. Most viszont csak els\u00e9t\u00e1lok mellette. Majdnem sz\u00f3lok, azt\u00e1n m\u00e9gsem teszem. Mert ez most egy eg\u00e9szen m\u00e1s \u00e9letlecke \u2013 \u00e9s ez az \u00e9n tanulnival\u00f3m: felismerni, mikor kell beavatkozni, \u00e9s mikor kell visszal\u00e9pni.<\/p>\n
Mikor a fiaim \u2013 ma 14 \u00e9s 16 \u00e9vesek \u2013 m\u00e9g kicsik voltak, a sz\u00fcl\u0151s\u00e9g szinte folyamatos beavatkoz\u00e1st jelentett. \u00c9n voltam az, aki megpakolta az uzsonn\u00e1s dobozt, ellen\u0151rizte a h\u00e1zi feladatot, megkereste az elveszett cip\u0151t, kimosta a kedvenc tornap\u00f3l\u00f3t, \u00e9s mindenr\u0151l gondoskodott, miel\u0151tt b\u00e1rki \u00e9szrevette volna, hogy sz\u00fcks\u00e9g van r\u00e1. Igen, \u00e9n \u00fcr\u00edtgettem a h\u00e1tizs\u00e1kokat is, \u00e9n v\u00e1logattam sz\u00e9t a pap\u00edrokat, \u00e9s \u00e9n d\u00f6nt\u00f6ttem el, mi ker\u00fclhet vissza a k\u00f6vetkez\u0151 \u00e9vre.<\/p>\n
Nem volt k\u00fcl\u00f6n\u00f6sebben sz\u00f3rakoztat\u00f3, de kisz\u00e1m\u00edthat\u00f3 volt \u2013 s\u0151t, bizonyos szempontb\u00f3l egyszer\u0171. A kisgyerekkel val\u00f3 sz\u00fcl\u0151s\u00e9g l\u00e9nyege nagyr\u00e9szt annyi, hogy kord\u00e1ban tartja az ember a k\u00e1oszt, am\u00edg a gyerek megtanulja ezt egyed\u00fcl is megtenni. Ebben eg\u00e9szen j\u00f3 lettem az id\u0151k sor\u00e1n.<\/p>\n
A tizen\u00e9vesekkel viszont teljesen m\u00e1s a helyzet. Tudom, hogy sz\u00fcks\u00e9g\u00fck van r\u00e1m, de m\u00e1r nem ugyan\u00fagy, mint r\u00e9gen. Mostanra a sz\u00fcl\u0151i szerepem legfontosabb r\u00e9sze az \u00e9rzelmi t\u00e1mogat\u00e1s ny\u00fajt\u00e1sa, mik\u00f6zben \u0151k maguk tapogat\u00f3znak el\u0151re. Ez egyre ink\u00e1bb azt jelenti, hogy figyelem, ahogy megtanulnak \u00f6n\u00e1ll\u00f3an boldogulni \u2013 \u00e9s befogom a sz\u00e1m, ha nem \u00fagy csin\u00e1lj\u00e1k, ahogyan \u00e9n csin\u00e1ln\u00e1m. Ha egy\u00e1ltal\u00e1n csin\u00e1lj\u00e1k.<\/p>\n
Azt gondoln\u00e1 az ember, hogy most egyszer\u0171bb az \u00e9letem, mint amikor kicsik voltak. Hiszen csak akkor ker\u00fcl fel a feladatlist\u00e1mra valami, ha \u0151k k\u00e9rnek seg\u00edts\u00e9get. Csakhogy \u00e9vek ut\u00e1n, mikor mindent \u00e9n tartottam k\u00e9zben \u2013 \u00e9s \u0151ket is \u2013, a visszal\u00e9p\u00e9s n\u00e9ha olyan \u00e9rz\u00e9s, mintha nem v\u00e9gezn\u00e9m el rendesen a munk\u00e1mat.<\/p>\n
A h\u00e1tizs\u00e1k csup\u00e1n egyetlen apr\u00f3 p\u00e9lda, m\u00e9gis egy nagyobb v\u00e1ltoz\u00e1st jelk\u00e9pez a kapcsolatunkban. Pozit\u00edv v\u00e1ltoz\u00e1s ez, ne \u00e9rts\u00fck f\u00e9lre. J\u00f3l tudom, mennyire fontos, hogy az ember a tapasztalatb\u00f3l tanuljon \u2013 ak\u00e1r \u00fagy, hogy megtesz valamit, ak\u00e1r \u00fagy, hogy nem teszi meg. A tizen\u00e9veseimnek meg kell tapasztalniuk d\u00f6nt\u00e9seik k\u00f6vetkezm\u00e9nyeit, \u00e9n pedig meg kell tanuljam elviselni azt a kellemetlens\u00e9get, amit az okoz, hogy nem veszek r\u00e9szt a d\u00f6nt\u00e9shozatalban. B\u00fcszke vagyok r\u00e1juk, ha id\u0151ben felismerik, mi a teend\u0151j\u00fck \u2013 de ugyanolyan b\u00fcszke vagyok akkor is, ha v\u00e1llalj\u00e1k egy rossz d\u00f6nt\u00e9s k\u00f6vetkezm\u00e9ny\u00e9t, \u00e9s megtal\u00e1lj\u00e1k a kiutat.<\/p>\n
Persze vannak m\u00e9g helyzetek, amikor beavatkozom. Lehet, hogy \u0151k hozz\u00e1k a d\u00f6nt\u00e9seiket, de m\u00e9g mindig sz\u00fcks\u00e9g\u00fck van hat\u00e1rokra, ir\u00e1nymutat\u00e1sra \u00e9s egy biztons\u00e1gos mened\u00e9kre. A legfontosabb szerepem most az, hogy tudj\u00e1k: b\u00e1rmi t\u00f6rt\u00e9nik, szeretik \u00e9s t\u00e1mogatj\u00e1k \u0151ket. Tudj\u00e1k, hogy mindig itt vagyok, ha seg\u00edts\u00e9gre van sz\u00fcks\u00e9g\u00fck bonyolult helyzetekben. N\u00e9ha csak annyit tehetek, hogy meghallgatom \u0151ket, mik\u00f6zben v\u00e9giggondolj\u00e1k a lehet\u0151s\u00e9geiket \u00e9s eljutnak a saj\u00e1t d\u00f6nt\u00e9s\u00fckh\u00f6z. De h\u00e1t v\u00e9gs\u0151 soron ez a c\u00e9l, nem igaz?<\/p>\n
\u00cdgy h\u00e1t a h\u00e1tizs\u00e1k ott marad, ahol van, m\u00e1r t\u00f6bb mint k\u00e9t h\u00f3napja. Tal\u00e1n holnap kitakar\u00edtja a fiam, tal\u00e1n az utols\u00f3 pillanatra hagyja, \u00e9s megb\u00e1nja. Vagy tal\u00e1n egy\u00e1ltal\u00e1n nem b\u00e1nja meg.<\/p>\n
Ak\u00e1rhogy is alakul, ez a lecke nem csak az \u00f6v\u00e9 \u2013 az eny\u00e9m is.<\/p>\n