2025 áprilisában lezártam egy hétéves utazást, amelynek során mind a 195 országot sikerült meglátogatnom. Ez az út a Föld legtávolabbi zugaiba is elvitt. Mégis, több ezer repülőóra és megszámlálhatatlan vízumkérelem után hiányzott még egy hely a listáról: a titokzatos hetedik kontinens, Antarktika.
Antarktika nem szerepelt az eredeti céljaim között, hiszen technikailag nem számít országnak. Ráadásul anyagilag is nehezen elérhető – még az alapabb expedíciók ára is személyenként 10 000 dollártól indul, a repülőjegy nélkül. Végül egy közeli barátom, egy ismert YouTube-os meghívása nyomán sikerült megvalósítanom az utat: együttműködést szerveztünk egy expedíciós társasággal, és így csatlakozhattam a csoporthoz.
Az út a hetedik kontinensre
Utazásunk a világ legdélibb városából, az argentínai Ushuaiából indult. Innen szálltunk fel egy expedíciós hajóra mintegy 130 utazótársunkkal együtt, és nekivágunk a Drake-átjárónak – egy hírhedten viharos, kíméletlen tengeri szakasznak. Az átkelés közepén egyszer kimentem a fedélzetre egy kis friss levegőért, de a 145 kilométeres széllökések azonnal visszalöktek az ajtón.
Három kimerítő nap elteltével a tenger végre lecsillapodott. A horizonton gleccserek tűntek fel, amelyek lassan körülvették a hajónkat – ekkor vált valóságossá, hogy megérkeztünk Antarktikára.
Semmilyen más hellyel nem hasonlítható össze
Azt hittem, hogy a világ összes országát bejárva már mindenfajta tájat láttam, ám ehhez a helyhez semmi nem készített fel. Végtelen fehér hegyek, felhőkarcoló méretű jéghegyek és egy olyan vízfelület fogadott, amely a világ széléig nyúlni látszott.
Az első teljes napon gleccserek között kajakoztunk napsütésben és szélcsendes körülmények között. Evezés közben egy sötétszürke alakot pillantottam meg a távolban, amelyről azt hittem, szikla. Aztán megmozdult. Egy bálna volt – majd kettő, majd három. Körülúszták a kajakjainkat, és ebben a pillanatban mélyen megérintet, hogy megoszthatjuk ezt a bolygót ilyen lényekkel.
Másnap reggel az Antarktika egészen más arcát mutatta. Heves hóvihar csapott le, mindent fehér ködbe borítva. A mostoha időjárás ellenére gumicsónakokkal partra szálltunk egy kis befagyott szigeten, ahol egy pingvinkolóniát találtunk. A fiókák egykedvűen tipegtek anyjuk mellett a domboldalon, teljesen otthon érezve magukat a számunkra elviselhetetlen körülmények között – ez maga volt az élet diadala az emberi befolyástól mentes területen.
Éjszakai sátorozás, ahol nem jön el az éjszaka
Az utazás legmeghatározóbb élménye az expedíció végén érkezett, amikor lehetőségünk nyílt sátorozni a félszigeten. Annyira messze voltunk az egyenlítőtől, hogy a sötétség sosem vált teljessé – még éjjel 11 órai naplemente után is halvány szürkület derengett az égen, amelyet egy ragyogó telihold tett még különlegesebbé.
Alig aludtam valamit: az adrenalin és a zord körülmények együttesen tartottak ébren. Ott fekve az éjszaka közepén, hatalmas gleccserek és hegyek ölelésében, újra eszembe jutott az az igazság, amelyet az összes eddigi utazásom alatt megtanultam.
Minél több részét látod a világnak, annál jobban megérted, hogy mennyi mindent még nem láttál belőle.
Forrás: www.businessinsider.com
Vélemény, hozzászólás?