Az elmúlt években egyre többet láttam a közösségi médiában, ahogy ismerőseim nagy pompával ünneplik a 40. születésnapjukat. Éttermi különtermeket foglalnak, baráti hétvégéket szerveznek, vagy egy romantikus kis fogadóban pihennek a párjukkal. Úgy tűnik, a kerek évfordulókat mások társaságában illik megünnepelni – én mégis egészen más utat választottam.
Amire igazán vágytam: a csend és a magány
Amikor elkezdtem gondolkodni a 40. születésnapomon, bűntudatot éreztem amiatt, hogy egyáltalán nem vonzott a nagy buliztás gondolata. Sokáig halogattam, hogy megmondjam a férjemnek: szívesebben töltöm a napot egyedül, mert féltem, hogy megbántom. Végül mégis bevallottam neki, hogy azt kérném, vigyázzon a lányunkra azon a napon, hiszen épp szünet volt az iskolában.
Introvertált személyiség vagyok, és a sok társas interakció inkább kifáraszt, mintsem feltölt. Anyának lenni – különösen egy extrovertált, mindig mozgásban lévő kislány mellett – időnként kimerítő. A nap végére szinte fizikailag is telítve vagyok az érintésektől és az állandó figyelemfelkeltéstől. Az anyaság sokszor tűnik egy teljes kontaktos sportnak: bár imádom a lányomat, az a nap még nem jött el, amikor anélkül mehetek mosdóba, hogy bekopogna, vagy kikukucskálna a zuhanyfüggöny mögül.
Délutáni tea, növények és egy Jane Austen-film – csak magamnak
Mindezért az ideális születésnapos napom nem több embert, hanem kevesebbet kívánt. Először is asztalt foglaltam egy hangulatos kis teázóban, kifejezetten egyszemélyes délutáni teára. Én voltam az egyetlen vendég, aki egyedül étkezett, de ez egyáltalán nem érzett furcsának. Hoztam egy könyvet, és másfél órán át megszakítás nélkül olvastam, miközben apró szendvicseket, pogácsát és süteményeket kóstolgattam, lassan szürcsölve a teámat.
Az ebéd után még benéztem az ajándékboltba, ahol néhány cserepes növényt választottam ki magamnak. Hazaérve bekapcsoltam az egyik kedvenc Jane Austen-filmes feldolgozásomat, és kényelmesen elnyúltam a kanapén, amíg a férjem haza nem hozta a lányunkat. Semmi különleges vagy grandiózus nem volt ebben a napban – mégis rendkívül fontos volt, hogy ezt az időt kifejezetten magamra fordítsam. Ez az, amivel általában küzdök, hiszen a munka, az anyaság és a háztartás szinte minden percet felfalnak.
A születésnapom emlékeztetett: az egyedüllét teljesen rendben van
Az ingerültté vált, testi érintkezéstől kimerült introvertált énem számára az egyedül töltött idő nem luxus, hanem szükséglet.
A születésnapom óta tudatosabban próbálok időt szakítani magamra – és nem csak akkor, amikor fáradtan bújok ágyba egy könyvvel a hosszú napok végén.
- Évek óta először egyedül mentem moziba, és olyan filmeket néztem, amelyek nem rajzfilmek.
- Könyvesbolti böngészéssel töltöttem el egy délutánt, sietség nélkül.
- Kávézóban ültem le enni ahelyett, hogy az autóban kapkodtam volna le az ebédemet.
Ezek az apró egyedüllétben töltött pillanatok segítenek feltöltődni, amikor túlterheltnek érzem magam, és arra emlékeztetnek, hogy a saját igényeimre is figyelnem kell.
Forrás: www.businessinsider.com
Vélemény, hozzászólás?