Amikor a lányom, aki most 9 éves, óvodás korában megkezdte az iskolai éveit, őszintén meglepett, hogy az intézmény arra ösztönzi a szülőket: szakítsanak időt zsúfolt napirendjükből, és segítsenek az osztályteremben, kirándulások vagy különleges rendezvények, például könyvvásárok alkalmával.
Franciaországból érkezve egészen más szemlélethez szoktam hozzá. Ott az iskola szigorúan szakmai közegnek számít, ahol kizárólag képzett, szakképesítéssel rendelkező személyek vesznek részt az oktatásban. A szülőktől nem várják el – sőt, nemigen bátorítják őket –, hogy beleszóljanak az iskolai életbe.
Amikor rájöttem, hogy az amerikai iskolák közösségorientáltabbak, és valóban értékelik az önkéntes részvételt, úgy döntöttem, kipróbálom. Hamar kiderült azonban, hogy ez a szerepvállalás sem nekem, sem a gyerekemnek nem való – és azóta sem vállaltam hasonlót.
Feleslegesnek éreztem magam a sportnapon
Egyetlen alkalommal vettem részt önkéntesként egy iskolai sportnapon. Nem volt különösebb feladatom: csupán a pálya szélén álltam, és biztatgattam a gyerekeket, ami rendkívül kényelmetlenül érintett. A többi önkéntes szülő – szinte mind anyuka – szorosan szemmel tartotta saját gyermekét, mások pedig lazán csevegtek egymás közt. Nem láttam értelmét annak, hogy szabadnapot vegyek ki pusztán azért, hogy megmutassam az arcomat, főleg mivel a lányom láthatóan nem is igényelte a jelenlétemet.
Az is szembeötlött, hogy nem mindenki alkalmas önkéntesnek. A legjobb szülői segítők képesek minden gyerekkel egyforma türelemmel és odafigyeléssel foglalkozni – még akkor is, ha a gyerekek éppen rosszalkodnak. Én ezt megterhelőnek találtam. Számomra megfelelőbb megoldás, ha a háttérből támogatom az iskolát, például anyagilag járulok hozzá egy osztálypartihoz.
A szerző szerint az iskola a lánya területe, nem az övé.
Az iskola a lányom világa – nem az enyém
Számomra alapvető érték, hogy a gyerekem önállóan tudjon boldogulni, hiszen ez erősíti az önbizalmát és a belső tartását. Az iskolát éppen ezért ideális térnek látom arra, hogy a szülői jelenlét nélkül, saját maga fejlődjön.
Mivel nem vagyok jelen önkéntesként, a lányom tudja: nem számíthat arra, hogy ott leszek és kisegítem az iskolai mindennapokban. Az osztálytársaival és tanáraival ápolt kapcsolatok kialakítása és kezelése az ő felelőssége. Ha valamelyik társa kellemetlenül viselkedik, neki kell megtalálnia a megoldást és elsajátítani a megfelelő megküzdési stratégiákat.
Az iskolában szabadabban is megnyilvánulhat, hiszen nem figyelem. Ha ott lennék önkéntesként, valószínűleg a jóváhagyásomat keresné ahelyett, hogy önmaga legyen. Azzal, hogy az iskolát az ő személyes terének hagyom meg, azt üzenem neki: bízom benne, hogy megállja a helyét. Ez büszkévé, magabiztossá és boldoggá teszi.
Másképpen, de aktívan részt veszek a lányom nevelésében
Az önkéntes munka mellőzése egyáltalán nem jelenti azt, hogy közömbös vagyok a gyerekem oktatása iránt – épp ellenkezőleg. Mélyen hiszek az oktatás értékében; magam is elvégeztem egy neves francia intézmény mesterképzését. Komoly elvárásaim vannak a lányommal szemben, ugyanakkor tudatosan háttérbe vonulok.
Részt veszek a szülő-tanár megbeszéléseken és a nyílt napokon. Az év többi részén minimálisra csökkentett a kapcsolattartásom a pedagógussal: hagyom, hogy végezze a munkáját, és bízom benne, hogy szól, ha bármilyen aggálya merül fel. Ha az iskoláról vagy a tanáráról beszélek, mindig pozitív hangnemben teszem, hiszen egy csapaton vagyunk.
Minden nap megbeszéljük a lányommal, mi történt az iskolában. Azzal, hogy érdeklődöm az iránt, amit ő maga választ megosztani – legyen az akár egy szüneti játék –, érezteti velem, hogy az iskolai élete fontos számára. A házi feladatait önállóan oldja meg, de gondoskodom arról, hogy legyen hozzá csendes helye és elegendő ideje. Az iskolai hiányzás nálunk ritkaság: valódi betegség vagy elháríthatatlan körülmény esetén kerül rá sor, nem fogorvosi vizsgálat vagy hosszabbított nyaralás miatt. Ez az üzenet egyértelmű: az oktatás az elsődleges.
Nagyra tartom azokat a szülőket, akik önkénteskednek – ez nemes dolog. De a saját döntésem, hogy nem teszem, nem tesz belőlem rossz anyát. Csupán olyan anyát, aki ismeri önmagát és a gyermekét, és tudja, mi válik mindkettőjük javára.
Forrás: www.businessinsider.com
Vélemény, hozzászólás?