A férjemmel a harmincas éveink közepén kötöttünk házasságot. A munkahelyünkön találkoztunk össze – két önálló, felnőtt emberként, akik végre rátaláltak egymásra. Hat éve vagyunk együtt, és ebből az időből számos pillanatban merült fel bennünk a gondolat: bárcsak hamarabb találkoztunk volna.
Ezt az érzést csak tovább erősíti, hogy egykorúak vagyunk, és ugyanabban az államban nőttünk fel. Annyi közös pont van az életünkben, hogy szinte felfoghatatlan, miért nem kerültünk előbb kapcsolatba egymással. A leginkább azt bánom, hogy nem ismerhettem meg őt már az egyetemen – és hogy nem kezdhettük el együtt felépíteni az életünket azután.
Egy véletlen este mindent megváltoztatott
Egy spontán estén véletlenszerűen bekapcsoltunk egy régi Anthony Bourdain-epizódot, és valami egészen különös dolog történt: egyszerűen nem tudtunk abbahagyni a beszélgetést. Ahogy elkezdtünk csevegni, rájöttem, hogy tulajdonképpen azokról az évekről mesélünk egymásnak, amikor még nem voltunk egymás életében.
Az a gondolat, hogy valamilyen módon mégis összeköt minket a múlt – hogy párhuzamos életek futottak egymás mellett anélkül, hogy tudtunk volna egymásról – közelebb hozott hozzá. Azonnal rabul ejtett ez az érzés. Úgy tűnt, mintha a kapcsolatunk egy egészen új dimenzióval bővült volna azáltal, hogy összekapcsoltuk a múltjainkat.
Elkezdtük újranézni a fiatalságunk sorozatait
Döntést hoztunk: sorra megnézzük azokat a sorozatokat, amelyekről mindig is sokat beszéltünk, de korábban külön-külön, egyedül néztük őket. A férjemnek megvolt a Mad Men teljes DVD-készlete, ezért azzal kezdtük.
A sorozatot egyikünk sem az eredeti adásidőben nézte, hanem később, amikor már streamingplatformokon is elérhetővé vált. A férjem akkor másodszor járt főiskolára – a második diplomáját szerezte –, én pedig szintén felnőttként fejeztem be a saját tanulmányaimat. Lenyűgözőnek találom, hogy teljesen különböző helyeken éltünk, mégis hasonló élményeket szereztünk ugyanazokból az epizódokból.
Apró részletek, amelyek közelebb hoznak egymáshoz
Ezek a sorozatok egyfajta kapuként működnek: nélkülük valószínűleg soha nem tárulna fel ilyen mélységben a másik akkori élete. Ha például felcsendül egy dal, elmesélhetem, hogy egykor felvettem a futóplaylistemre, és hónapokig azt hallgattam edzés közben. Aztán a férjem meglep azzal, hogy ő is hallgatta – végig az első tanítási évében. Hirtelen az ő emlékei összeolvadnak az enyéimmel, és olyan érzésem támad, mintha valahol a lelkünk mélyén már akkor is ismertük volna egymást.
Jelenleg a Sopranóst nézzük, amelyet teljesen különböző életszakaszban fedeztünk fel. Én az eredeti adásidőben láttam – annyi idős voltam, hogy igazából nem is lett volna szabad –, titokban néztem az epizódokat a szobámban, általános iskolás koromban. A sorozat befejezőjét élőben követtem, és sosem feledem el, milyen érzés volt részt venni abban a kulturális pillanatban. A férjem ezzel szemben évekkel később, az első főiskolás évében találkozott a sorozattal.
Megdöbbentő, hogy régi epizódok újranézése és egymásnak mesélt emlékek hogyan képesek összekötni két embert, és még szorosabbá formálni egy kapcsolatot.
Mégis a megfelelő időben találtunk egymásra
Régebben mindig azt kívántam, bárcsak hamarabb futottunk volna össze. Ma már azonban hálás vagyok, hogy érettebb fejjel ismertem meg a férjemet. Őszintén szólva sokkal éretlenebb voltam korábban, és félek, hogy elmulasztottam volna ezt a kapcsolatot – visszavonhatatlanul. Ahogy nézzük ezeket a sorozatokat és emlékezünk, folyamatosan eszembe jut: nem szabad természetesnek vennem, hogy ő van mellettem. Új sorozatokat nézni együtt már a randizás elején is megszokott volt, és az azóta is így van. De visszamenni az időben, és együtt újraélni azokat a sorozatokat, amelyeket egykor külön-külön néztünk – ez egészen más szint. Valami mélyebb, valami igazán különleges.
Forrás: www.businessinsider.com
Vélemény, hozzászólás?