Andy Burnham hamarosan az Egyesült Királyság ötödik miniszterelnöke lesz az elmúlt négy évben, ám az ország előtt álló pénzügyi kihívások mit sem változtak. A munkalehetőségek hiánya, a stagnáló életszínvonal és a túlterhelt közszolgáltatások mind olyan problémák, amelyekre az emberek megoldást várnak – egyre fogyó türelemmel.
De mit hozhat az új kormányfő a hétköznapi emberek pénztárcájára nézve?
Háztartási jövedelmek
A gazdasági növekedés és az életszínvonal javítása továbbra is a kormány elsőszámú feladata kell, hogy legyen. Az 1990 és 2007 közötti időszakban az átlagos brit állampolgár évente körülbelül 2,5%-kal gyarapodott reálértelemben. Ezt követően azonban ez az ütem megfeleződött, ami azt jelenti, hogy a háztartások ma több ezer fonttal szegényebbek annál, mint amennyi lehetséges lett volna.
A megszorítások éveiben, majd a Brexit nyomán visszaesett köz- és magánberuházások komolyan megterhelték a termelékenységet, ez pedig közvetlenül éreztette hatását a jóléten. A Covid-járvány okozta zűrzavar és az energiaárak megugrása csak tovább rontotta a helyzetet. Mindehhez hozzájött, hogy az élelmiszerárak mindössze néhány év alatt közel 40%-kal emelkedtek, ami alaposan megviselte a családok anyagi helyzetét.
Bár az Egyesült Államok–Izrael–Irán közötti konfliktus végül kisebb gazdasági csapást mért az országra a vártnál, a tartós és fenntartható növekedés biztosítása előtt még számos akadály tornyosul. Burnham arra utalt, hogy nagyobb beruházásokra és a szakképzés fejlesztésére van szükség, valamint a közüzemi vállalatok állami kézbe vételével csökkentené a számlákat – bár konkrét tervei egyelőre nem ismertek.
Foglalkoztatás
A gyenge gazdasági teljesítmény is hozzájárul ahhoz, hogy a munkaerő-felvétel öt éve nem látott mélypontra süllyedt, és a fiatalok körében különösen súlyos a helyzet. A vállalkozások visszafogott munkaerő-kereslete mögött azonban nemcsak a gazdasági nehézségek állnak: az automatizáció terjedése és a kormányzati intézkedések – köztük a minimálbér és a munkáltatói adók emelése – szintén szerepet játszanak ebben.
A munkahelyek megszűnése leginkább a kiskereskedelemben és a vendéglátóiparban érezhető, hiszen ezek az ágazatok a legérzékenyebbek a bérköltségek növekedésére, és jellemzően ők adják a belépő szintű álláslehetőségeket. Alan Milburn volt munkáspárti miniszter nemrégiben közzétett jelentése rámutatott: az ilyen típusú munkahelyek hosszú távú erodálódása közvetlenül hozzájárult a fiatalok körében tapasztalható munkanélküliség növekedéséhez, és egyre több fiatalt sodor az oktatástól, munkától és képzéstől egyaránt elszakadt NEET-kategóriába.
A jelentés figyelmeztetése szerint a NEET-fiatalok aránya akár hat egyből egyre emelkedhet, ami évtizedekre meghatározhatja ezeknek az embereknek az életkilátásait. A konkrét szakpolitikai javaslatokat tartalmazó második rész az év végén jelenik meg, és várhatóan az oktatás, az egészségügy és a szociális rendszer, valamint a magánszektor együttműködésének gyökeres átalakítását szorgalmazza majd. Az új miniszterelnöknek el kell döntenie, miként kezeli ezeket az ajánlásokat – és számolnia kell azok költségeivel is.
Hitelfelvétel, kiadások és adók
Burnham egyelőre nem nyilatkozott arról, hogy adóemelést vagy adócsökkentést tervez-e, ugyanakkor elkötelezte magát a jelenlegi fiskális szabályok betartása mellett. Ez azt jelenti, hogy csak beruházási célokra lehet hitelt felvenni, a napi működési kiadásokat nem lehet adósságból finanszírozni, és néhány éven belül a GDP-arányos adósságot is csökkenteni kell.
Az iráni konfliktus kirobbanása előtt Rachel Reeves pénzügyminiszter még úgy számolt, hogy körülbelül 24 milliárd fontnyi mozgástér áll rendelkezésre a pénzügyi szabályok teljesítéséhez. A geopolitikai feszültségek azonban ezt a tartalékot jelentősen megcsappanthatták. Burnham óvatos kötelezettségvállalása a meglévő szabályok iránt érthető, hiszen az állam minden elköltött tíz fontjából egy az adósságszolgálatra megy – az államkötvény-piacok bizalmát nem szabad kockáztatni.
Ugyanakkor az eddig felvetett ötletek könnyen túlléphetik a rendelkezésre álló pénzügyi keretet. Ha Burnham mégis módosítani akarna a szabályokon, akkor például meggyőzhetné a kötvénypiacokat arról, hogy a magasabb növekedést hozó beruházások érdekében érdemes több hitelt felvenni. Vagy egyszerűen máshonnan teremti elő a szükséges forrásokat – legyen szó adóemeléről vagy más területeken végrehajtott kiadáscsökkentésről.
Szociális juttatások
Mindez elvezet a szociális kiadások kérdéséhez. A jóléti kiadások 2025 és 2030 között várhatóan több mint negyedével növekednek, elsősorban a munkáskorú betegségi ellátások és a nyugdíjasoknak juttatott támogatások bővülése miatt. Sir Keir Starmernek komoly nehézséget okozott a szociális reform keresztülvitele – vajon egy új miniszterelnöknek nagyobb lesz a mozgástere és az elszántsága?
Az állami előrejelzők jelzése szerint az úgynevezett hármas zárat alkalmazó állami nyugdíj – amelyet minden évben az infláció, a bérnövekedés vagy 2,5% közül a legnagyobb értékkel emelnek – költségei a következő ötven évben megduplázódhatnak. A képlet egyszerűsítése mérsékelné a nyugdíjemelések mértékét, és több tízmilliárd fontos megtakarítást hozna. Ezt az irányt számos közgazdász támogatja, köztük Jim O’Neill lordja, aki Burnham egyik új tanácsadója. Azonban kérdéses, hogy az új miniszterelnök vállalja-e a konfrontációt a legerősebb választói csoporttal.
Védelmi kiadások
A közszolgáltatások fejlesztésének és az ország biztonságának számlái gyorsan összeadódhatnak. A GDP 3,5%-ára való védelmi kiadásnövelés vállalása 2035-ig még mindig rendezetlen kérdés, Burnham azonban jelezte, hogy támogatja ezt a célt. Ám a jó szándék önmagában nem elég: a szükséges összeg több tízmilliárd fontot tehet ki. John Healey volt védelmiminiszter éppen azzal az indokkal mondott le, hogy a Pénzügyminisztérium nem hajlandó biztosítani a honvédelem számára szükséges forrásokat. Ezt a pénzt valahonnan elő kell teremteni – és az önként vállalt fiskális kötöttségek közepette ez szinte biztosan más területek kiadásainak megvágásával jár majd, miközben számos tárca büdzséje már ma is szoros.
Lakhatás
A lakásárak a béreknél lassabban emelkednek, így az első lakásvásárlás valamivel elérhetőbbé vált az elmúlt évekhez képest. Az év elején a Nationwide Building Society adatai szerint a jelzálogtörlesztés a nettó fizetés körülbelül egyharmadát emésztette fel – jóval elmaradva az 1989-es, 48%-os rekordtól. Ugyanakkor a mai vevőjelölteknek magas bérleti díjakkal is szembe kell nézniük, ami megnehezíti a önerő összegyűjtését – részben ez magyarázza, hogy az első lakásvásárlók átlagos életkora folyamatosan tolódik felfelé.
A legfenntarthatóbb megoldás a lakásépítés felpörgetése lenne, ám a kormány egyelőre lemarad a kitűzött céloktól. Tavaly 6%-kal csökkent az új otthonok száma, és ez messze elmaradt a 300 ezres éves céltól. Burnham szociális bérlakások építésével szeretne előrelépni, ami valóban segíthetne – de amint azt egymást követő kormányok is megtapasztalták, ez közel sem egyszerű feladat.
Összegzés
A lakhatás csupán egy a sok nagy kérdés közül, amelyekkel Burnhamnek meg kell birkóznia – mindezt egy rendkívül terhes örökség súlya alatt. Az irónia az, hogy tervei finanszírozásának legkönnyebb módja a gyorsabb gazdasági növekedésből fakadó bevételek lennének. Mint sok elődje, Burnham is abból indul ki, hogy pénzt kell költeni ahhoz, hogy pénzt lehessen keresni. A kérdés csak az: kinek a pénzéből?
Forrás: www.bbc.co.uk
Vélemény, hozzászólás?