Amikor lefoglaltam a jegyemet a Costa Cruises olasz diszkont hajótársaságnál, egyáltalán nem számítottam luxusra. Egy hét hosszú, szóló karibi hajóút mindössze 700 dollárért inkább tűnt kockázatos fogadásnak, mint biztos üdülésnek.
Ha már tettél korábban tengeri utazást, ez az ár talán nem hangzik rendkívülinek – sok társaság kínál hasonló áron hetenkénti karibi utakat. Csakhogy ez a 700 dollár a teljes összeget jelentette: beleértve az adókat, illetékeket, felárakat, borravalókat és még az egyedülálló utas pótdíját is.
Napi nagyjából 100 dolláros áron visszafogott élményre számítottam – és bizonyos szempontból az is volt. Mégis, egy hét elteltével bátran kijelenthetem: ez a hajóút mindent megadott, amit egy trópusi nyaralástól várok.
Az útvonal főként a Dominikai Köztársaságot fedte le
Az utazást a Costa Pacifica fedélzetén töltöttem. Az indulás és az érkezés helyszíne egyaránt La Romana volt a Dominikai Köztársaságban, egy Punta Canától körülbelül egy óra autóútra fekvő kikötőben.
A hét folyamán összesen öt kikötőt érintettünk, amelyek közül négy a Dominikai Köztársaságban található: Catalina-sziget, Samaná, Amber Cove és Cabo Rojo. Az ötödik megálló Grand Turk volt a Turks- és Caicos-szigeteken.
Különösen tetszett, hogy egyetlen utazás alatt az ország több különböző tájékát is megismerhettem anélkül, hogy autóval kellett volna közlekednem. Akár szándékos döntés volt ez a Costa részéről, akár csupán logisztikai véletlen, mindenképpen emelte az élmény értékét.
A hajó kissé elavultnak tűnt, de kényelmes volt
A hajó hatemeletes átriumát látványos üvegliftek díszítették – ez valóban lenyűgöző első benyomást keltett. A Costa Pacifica többi része azonban messze nem volt ennyire impozáns.
A folyosókon és a liftaknák előterében kopott szőnyegek fogadtak. A büfé bútorzata egyszerű volt, a pasztellszínű műanyag tányérok inkább egy nyári táborba illettek.
A 3800 férőhelyes hajón megvan minden alapvető szolgáltatás, de a különlegesebb kényelmi elemek hiányoznak. A fedélzeten két fő étterem, egy büfé, egy szabadtéri snackbár és négy különleges étterem várja a vendégeket, emellett számos bár, társalgó, egy moziterem, három kültéri medence, egy vízicsúszda és hat jacuzzi is rendelkezésre áll.
A 16,7 négyzetméteres belső kabinomat 2009 óta láthatóan nem újították fel: a tapéta nem volt különösebben modern, a szekrények is elhasználtnak tűntek. Ugyanakkor a matrac kényelmes volt, a zuhanyban bőven folyt a forró víz megfelelő nyomással – szóval a szoba funkcionálisan teljesítette a feladatát, ha esztétikailag nem is.
Egy kis idő kellett, mire megszoktam a hajó ritmusát
A Costa Cruises székhelye Genovában van, és az olasz mediterrán identitás rögtön szembetűnő volt a fedélzeten. A körülöttem folyó beszélgetések kb. kétharmada olasz volt, és a program beosztása is egyértelműen dél-európai szellemiséget tükrözött.
Mint Olaszországban, a hajó is délutáni szünetre lassult, az estebéd pedig 21:15-kor vagy 21:30-kor kezdődött. A színházi előadások és az élőzenés programok döntő többsége szintén kilenc óra utánra esett.
A három előadásból, amelyeket megnéztem, egyik sem maradt különösebben emlékezetes – inkább szerény, házon belüli produkcióknak hatottak, mint igényesen megrendezett show-műsoroknak. Így nem éreztem lelkiismeret-furdalást, ha korán lefeküdtem.
Az eltérő napirend számomra – aki korán fekvő és korán kelő típus vagyok – inkább bosszantó volt, mint kultúrsokk. Kezdetben azon tűnődtem, nem követtem-e el hibát a foglalással. Végül azonban megtaláltam a megoldást: minden kikötőben aktívan töltöttem az időt, és az utolsó pillanatban szálltam vissza a hajóra. Ezután már nem zavart, hogy a fedélzeten lassabb tempót diktál az olasz dolce vita.
A rejtett költségek itt feltűnőbbek voltak, mint más hajókon
Szinte minden tengerjáró társaság felszámol extra díjat koktélokért, spa-kezelésekért és különleges étkezésekért – a Costa azonban olyan dolgokért is kért pénzt, amelyekért más hajókon általában nem fizettem.
Például este hat és hét óra között, ha megéheztem, fizetős sushihoz vagy pizzához kellett nyúlnom, mivel az ingyenes grill, büfé és főétterem ilyenkor zárva tartott. A délutáni fagylalt ára 2,40 eurótól indul – ingyenes soft serve sehol. Ha a vacsora mellé pohár vizet kértem a főétteremben a saját kulacsom feltöltése helyett, az is egy-két euróba került.
A modell hasonlít az olcsó légitársaságokéhoz: a csábítóan alacsony alapár után a kiegészítők gyorsan felszámolhatják a megtakarítást. Szerencsére számítottam erre, így kontroll alatt tartottam a kiadásokat. Az út végén az összes fedélzeti extra – egy spa-kezelés, wifi, italok és egyéb apróságok – körülbelül 200 eurót tett ki.
Az étkezés változó minőségű volt, de megtaláltam a nyerő fogásokat
A reggeli és az ebéd egyszerű büféformátumban zajlott. Miután rájöttem, mi működik, ragaszkodtam a bevált reggeli rutinhoz, ebédet pedig legtöbbször a kikötőkben ettem, ahol változatosabb és kényelmesebb lehetőségek kínálkoztak.
A vacsora volt az, ahol a minőség a legjobban ingadozott – és ahol a stratégia is számított. Az olasz konyhát imádom, de nagy különbség van a hajón tömegesen előállított ételek és egy római kisvendéglő fogásai között. Véleményem szerint a meleg ételek – akár a büféből, akár a főétteremből – sokszor túlsütöttek és túlsózottak voltak. A tészták viszont kellő selymességgel és al dente állaggal érkeztek az asztalra, és a hideg előételek – például egy hűsített polip carpaccio – szintén kitűnők voltak.
Ezeket a mintákat felismerve az estéket úgy szerveztem, hogy csak a jól sikerülő fogásokból rendeltem. Egy alkalommal teljesen kihagytam a főéttermet, és a különleges pizzériában vacsoráztam. Bár ez extra költséggel járt, a diavola pizza – ropogós fahéjas kéreggel, csípős szalámival és olvadó sajttal – egyike volt az utazás legemlékezetesebb falásainak.
Összességében az élmény felülmúlta az árcédulán ígérteket
Ez a Carnival-tulajdonú olasz hajótársaság visszafogott körülményeket nyújtott, de egyetlen pillanatra sem éreztem, hogy valamiből kimaradnék, vagy hogy rossz üzletet kötöttem. A tudatos utazók nehezen találnak ennél olcsóbb karibi hajóutat – különösen, ha fegyelmezetten kezelik a fedélzeti extra kiadásaikat.
Az alacsony ár egyáltalán nem akadályozott a Dominikai Köztársaság felfedezésében, a megspórolt összeg pedig lehetővé tette, hogy minden kikötőben bőkezűen költsek kirándulásokra. Ismét hajóra szállnék a Costával – és úgy gondolom, a következő utazásom még jobb lesz, hiszen most már tudom, mire számíthatok.
Forrás: www.businessinsider.com
