Gyerekkoromban rengeteg Gordon Ramsay-műsort néztem, köztük a Konyhai rémálmokat, ezért amikor végre lehetőségem nyílt meglátogatni az ünnepelt séf egyik éttermét, szinte elvárásként kezeltem a tökéletes élményt.
2025 júliusában barátnőmmel Atlantic Citybe utaztunk, és ellátogattunk a Harrah’s Resort szállodában található Gordon Ramsay Steak étterembe. Ez volt az első alkalom, hogy felfedeztem ezt a várost, és hogy betértem Ramsay valamelyik vendéglőjébe.
A Gordon Ramsay Steak jelenleg hét helyszínen üzemel: Las Vegasban, Atlantic Cityben, Vancouverben, Baltimore-ban, Kansas Cityben, valamint Louisiana és Indiana egy-egy városában.
Egy ilyen nagy névhez fűzött elvárások magasak – és bár összességében lenyűgözve távoztunk, a pénztárcánk kissé megérezte a látogatást.
Megérkezés és az étterem hangulata
Az asztalt nagyjából egy héttel korábban foglaltuk le szerda estére, 19 órára. Mivel hétköznap volt, gond nélkül sikerült időpontot kapnunk a két fő részére.
Az étterem a kaszinószint felett, egy emelettel magasabban helyezkedik el. Már messziről feltűnnek a neonreklámok: az étterem neve, Gordon Ramsay késfenő illusztrációja és egy marhahús-diagram díszíti a bejáratot. Ráadásul egy kivetítőn maga Ramsay köszönti a vendégeket, bemutatva az éttermet és a különleges ajánlatokat – ez mi, mint a séf rajongói, kifejezetten szórakoztató fogadtatásnak tartottuk.
A belső teret egy brit zászlóval festett akcentfal uralja, ami egyenesen a főétkezőbe vezet. Ramsay skóciai születésű, de Angliában nőtt fel, és éttermein ez a brit karakter egyértelműen érezhető. A főterem teljesen elkülönül a szálloda többi részétől, ami sokkal intimebb és elmélyültebb étkezési élményt nyújt.
A beltér hangulatát a modern és meghitt elemek vegyítése jellemzi: földes zöld és kék árnyalatokból álló színvilágot vörös hangsúlyok élénkítenek fel. A luxus bőrülések és asztalgyertyák romantikus légkört teremtenek, a mennyezeti megvilágítás pedig gondoskodik arról, hogy az étlap olvasása se okozzon nehézséget. Mi egy tágas sarokfülkébe kerültünk, ahol kényelmesen el tudtunk helyezkedni.
Koktélok és kenyér
Mindketten a különleges koktélmenüből választottunk. Én a Supersonic G&T-t rendeltem (kb. 18 dollár), amely egy yuzu- és grépfrútszörpös, grépfrútleves változata a klasszikus gin-tonicnak. Könnyű és frissítő ital volt, amelyet remekül lehetett az ételekhez párosítani.
Barátnőm a British Culprit névre hallgató italt kérte (kb. 18 dollár), amely rum alapú espresso martininak bizonyult – édes, de nem krémes, és tökéletesen felfrissített a New Yorkból Atlanticba tartó utazás után. Ez az ital azóta már lekerült az étlapról.
A pincér két meleg, sós házi zsemlével indította az estét, mellé puha vajas körettel. A kenyér enyhén édes volt – nem valami különleges, de éppen elegendő ahhoz, hogy lecsillapítsa az éhséget az ételek megérkezéséig.
Előételek: wagyu beef tartare és wedge saláta
A pincér tanácsát kérve az előételek kapcsán, ő a füstölt wagyu marhatatárt ajánlotta (kb. 30 dollár). Lévén a tartare az egyik kedvenc fogásom, azonnal lecsaptunk rá.
A tálalás ízlésesen elegáns volt: citromhéj, vöröshagyma, kapribogyó és fürjtojás sárgája alkotta az összetevőket, és Yukon Gold burgonyachipsz kísérte. A hús minősége szembetűnő volt, a füstös íz erősen érvényesült, az ízegyensúly sós és umamis volt – ez az egyik legjobb tartare, amit valaha ettem, Párizst is beleértve.
Ugyanakkor az ár és az adag aránya kicsit borúsan fest: 30 dollárért két személynek éppen hogy elegendő volt az adag. Emellett a burgonyachipsz textúrájában ugyan szerencsés kontrasztot teremtett, ám egy kisebb steakhouse-élmény benyomását keltette – ropogós kenyérszeletekkel jobban illeszkedett volna a kompozícióhoz.
Második fogásként közösen rendeltük a wedge salátát (kb. 18 dollár). A tányéron két mini jégsaláta fejecs kapott helyet, gazdagon meglocsolva krémes Stilton kéksajtos öntettel, vöröshagyma karikákkal, almafüstölt szalonnadarabokkal, heirloom paradicsomszeletekkel és friss angol uborkadarabokkal. Az összhatás lendületes és frissítő volt – a saláta kéksajt-rajongóknak kötelező darab.
Főételek: branzino és wagyu bélszín
Barátnőm a serpenyőben sült branzinót választotta (kb. 59 dollár), amelyet sziklai garnélával, articsókával, kalamata olajbogyóval, édesköménnyel, aszalt paradicsommal és citromos alaplével tálaltak. A fogás mediterrán beütésű volt – ropogós bőr, omlós hal, és egy szinte pörköltszerű alap, amelyet akár kanállal is meg lehetett volna enni. Barátnőm egyetlen mediterrán ízszimfóniának nevezte.
Én a legdrágább à la carte tételt, a 8 uncia súlyú amerikai wagyu bélszínt rendeltem (kb. 120 dollár), közepesen átsütve, ahogy a pincér javasolta. A hús valóban rendkívül omlós volt, borssal erőteljesen fűszerezve, a kéreg tökéletesen sült, belül pedig vajszerűen puha maradt.
Ennek ellenére valamiben meglepett: a márványozottság kevésbé volt szembetűnő, mint amire egy wagyu darabnál számítottam. Ennél is nagyobb problémám volt azonban az, hogy ekkora árért – 120 dollár felett – csupán egy kevés jus és egy kis szemcsés mustár kerül mellé köretként. A steak önmagában is megállja a helyét, de őszintén szólva valószínűleg ugyanolyan elégedett lettem volna egy 80 dolláros New York strip-pel vagy egy 70 dolláros sima bélszínnel. Nem biztos, hogy legközelebb ismét ezt rendelném.
Koktél desszert helyett
Az étkezés végén annyira jóllaktunk, hogy a desszertet kihagytuk, és helyette még egy-egy koktélt rendeltünk a kaszinós este előtt. A Mayahuel margarita (kb. 18 dollár) Patron ezüst tequilából, Cointreau-ból, friss lime-ból, maracujából és jalapeñóból készült – fűszeres, sós és üde, tökéletes lezárása volt a vacsorának.
Összesített értékelés
A két előétel, két főétel és négy koktél összesen – adóval és borravalóval együtt – 320 dollárra jött ki két főre. Ez jóval több, mint amennyit általában vacsorára költünk, de figyelembe véve, hogy a legdrágább bélszínt választottam, az összeg nem teljesen meglepő.
Legközelebb valószínűleg olcsóbb steaket rendelnék, de az előételeket és a koktélokat biztosan megtartanám. Bár sokan azt mondják, hogy a híresség nevét is megfizeted az ilyen éttermekben, az ételek minősége és az étterem hangulata alapján én azt mondom: megéri a visszatérést.
Forrás: www.businessinsider.com
